Bradley: úgy kell nyernem, mint Marquez ellen

2014. 01. 27. 20:25
Bradley: úgy kell nyernem, mint Marquez ellen

A hétvégén hivatalosan is bejelentették, miszerint április 12-én, Las Vegasban ismét összecsap Manny Pacquiao (55 győzelem – 5 vereség – 2 döntetlen) és Timothy Bradley (31 győzelem – 0 vereség).

Mint ismert, a két versenyző 2012 nyarán egyszer már összecsapott, amely küzdelmet az amerikai igencsak vitatott pontozással nyert meg – gyakorlatilag magán kívül ma már senki nem ért egyet győzelme jogosságával.

Igenám, de Bradley azóta Ruslan Provodnikovot, és Juan Manuel Marquezt is egyértelműen legyőzte, így van létjogosultsága a visszavágónak.

„Ezen a meccsen meg kell kapnom azt az elismerést, amit megérdemelnék” – fogalmazott Bradley. „Úgy, olyan egyértelműen le kell győznöm, ahogyan Marquezt győztem le.”

„Boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam megszabadulni attól a sötét folttól, ami a 2012-es mérkőzés kapcsán vetült rám. Készen állok egy agresszívebb Pacquiao-ra.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel