Bozai és Kovács derekán az övek

2014. 04. 19. 02:37
Bozai és Kovács derekán az övek

Talán mondani sem kell: telt ház és ízig-vérig bokszgála hangulat volt ezúttal is a Barba Negra Music Pubban, a Ferobox Event ökölvívó estjén.

Már az előmérkőzések alatt sem unatkozhattak a nézők, a fiatal Laki Róbertnek (3-0-0) és az újonc Kis Máténak is TKO-val sikerült nyernie, jól megadták az alaphangot a televíziós ütközetek előtt. Utóbbi ráadásul az amatőrként igen eredményes debreceni Török Ferencet verte a másodk menetben.

A főprogramban két ifjú titán, Baranyi Richárd (5-0-0, 4 KO/TKO) és Baran Attila (14-8-0, 8 KO/TKO) kezdett félnehézsúlyban, a magyar bajnoki kihívói státusz volt a nem éppen kicsi tét. A fiatalabb kora ellenére rutinosabb Baran agresszívan kezdett, többször is a kötélhez szorította és tisztán eltalálta ellenfelét. Baranyi nehezen melegedett be, egy felütésre futotta tőle. A második felvonásban már szorosabb volt a küzdelem alakulása, nagy volt az adok-kapok, s inkább a kecskeméti ökölvívó kombinációi feküdtek.
Baran Attila vs Baranyi RichárdBaran Attila vs Baranyi Richárd.jpg
A harmadik menet igazán emlékezetesre sikeredett. Baran csúnyán belenézett egy balhorogba, számolni kellett rá, ráadásul rögtön utána ismét padlót fogott. Folytatta, de Baranyi annak rendje és módja szerint megpróbálta befejezni a meccset. Hatalmas csihi-puhi kerekedett belőle vagy fél percig, védekezés nélkül ütötték egymást, mígnem Baranyi a kötélhez szorította ellenfelét és három egyenessel harmadszor, immár végérvényesen padlóra küldte. Ricsi ezzel hatodik mérkőzésén ötödször nyert KO-val és magyar bajnoki kihívói státuszba került.

Nagy „Lütyő”Imrét (8-4-0, 4 KO/TKO) szólították ezután a szorítóba, ellenfele Mellár Péter volt hatmenetesre tervezett nagypehelysúlyú mérkőzésen. Ahogy arra számítani lehetett, hatalmas iramban kezdődött a találkozó, mindkét bokszoló óriási ütésszámmal dolgozott. A második menettől „Lütyő” ragadta magához a kezdeményezést, sikerült sarokba is szorítania ellenfelét, aki fáradni látszott. A következő két felvonásban kicsit szusszantak a felek, hogy aztán a hajrára ismét, amolyan mexikói meccset láthasson a közönség. Mindketten ütöttek szép számmal, de egyértelmű volt, hogy „Lütyő” az aktívabb és többet is talált tisztán. A hat menet végigment, de nem is lehetett kérdés: egyhangú pontozással „Lütyő” győzött! 
Nagy Imre LütyőNagy Imre Lütyő.jpg
A következő meccsen a friss magyar bajnok Kovács Zoltán (10-4-0, 3 KO/TKO) tette kockára nagypehelysúlyú övét Fikó Oszkár (8-5-0, 5 KO/TKO) ellen. A címvédőnek a második menetben csúnyán felrepedt a szemöldöke, de ez nem zavarta különösebben, kiegyenlített meneteket láthatott a közönség. Lassan csordogált a meccs, a hatodik menetben volt az első komolyabb ütésváltás, Kovácsnak sikerült bevinnie egy szép egyenest. A nyolcadik menetben Kovács ellökte a belekapaszkodó Fikót, aki olyan csúnyán beverte könyökét, hogy nem tudta folytatni. A bíró vétlen szabálytalanságnak ítélte az esetet, ezért lepontozták a meccset, mely Kovácsnak kedvezett, aki egyhangúlag védte meg magyar bajnoki címét.
Kovács Zoltán CaramelKovács Zoltán Caramel.jpg
Ezután jött a csúcspont, a tavaly döntetlennel véget ért Bozai Gyula (11-6-2, 8 KO/TKO)-Faur Csaba (6-2-1, 2 KO/TKO) meccs visszavágója cirkálósúlyban, ráadásul nem kisebb volt a tét, mint az ideiglenes magyar bajnoki cím. Az első menetben még csak kóstolgatták egymást, a másodikban már találtak Faur egyenesei és Bozai horgai – előbbi valamivel többször. A harmadik menetben a közönség tombolt, ugyanis a fiúk belekezdtek abba, amit tavaly ősszel abbahagytak! Főleg Bozai, akinek ezúttal is hatalmas szurkoló tábora volt, kétszer is elkapta a kötélnél Faurt, csak a kiesett fogvédője mentette meg. A következő felvonás is hasonlóan alakult, Bozai ment előre rendületlenül, de Faur állta a pofonokat. Az ötödik menetben már sikerült párszor visszatámadnia a szentesi bokszolónak, de még mindig alárendelt szerepet játszott. A hatodikban Faur sokadszor köpte ki szorult helyzetben fogvédőért, amiért meg is intette a mérkőzésvezető. A következő felvonásban sikerült Bozainak először padlóra küldenie ellenfelét, akire számoltak és nem is folytatta, edzője bedobta a törülközőt. Bozai így TKO-val nyert és megszerezte az ideiglenes magyar bajnoki címet!
Bozai Gyula.jpgBozai Gyula
További eredmények, elől a győztesek
Törteli Balázs UD6 Orsós Lajos
James Tennyson TKO3 Kassai Ignác
Tóth Zoltán KO1 Rafael József
Ács Gyöngyi KO1 Lakatos Andrea
Csipak Áron TKO2 Balázs Dávid

a felix promotion sajtóközleménye, www.ferobox.com
fotók: Bilics József BILL
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel