BoxingONE: Szabó Sándort is meglepték a győriek

2009. 12. 08. 14:22
BoxingONE: Szabó Sándort is meglepték a győriek

A BoxingONE Liga nemzetközi versenysorozat elődöntőjében a Győri K.O. Gladiátor 9:5 arányban verte a tavalyi bajnok Kecskemétet. Szabó Sándort, a DVSC klubelnökét is meglepte a kisalföldiek sikere, ám amondó, ha csapatuk a cseh Prostejovot legyőzve döntőbe jut, jó esélyük lehet a győri gárda ellen.

Nagy Zoltán együttese jól taktikázott, 60 kilogrammban a hajdúsámsoniak olimpikonját, Varga Miklóst állították csatasorba, míg 81 kilogrammban egy német válogatottat igazoltak a kecskemétiek elleni ütközetre. A két sportoló magabiztosan hozta a várt győzelmet: Varga Miklós ellen nem is állított bunyóst a Kecskemét, míg Benjamin Schmidt az első menetben elintézte riválisát.

"Én is a kecskemétieket vártam a fináléba, meggyőződésem, ha a megszokott felállásban lépnek ringbe, akkor szorosabb lett volna az eredmény" – kezdte Szabó Sándor. – "De nem így történt, s azt is bevallom, sokkal jobban örülök, hogy a Gladiátor került a döntőbe. Ha mi is bejutunk a fináléba, úgy hiszem, tisztelve az eredményeiket, ellenük nagyobb esélyünk van, mint lett volna a KBC ellen." 

"Nem szeretnék előre inni a medve bőrére, először hazai pályán kell túljutnunk a Prostejovon. Elismerjük a csehek erejét, mostanában válogatott szinten is szép eredményeket érnek el, de le akarjuk őket győzni! Terveink szerint maradunk a bevált forgatókönyvnél, azaz, saját nevelésű bunyósokat küldünk ringbe, nem akarunk nagy neveket igazolni. Bízom a srácokban, hogy egy remélhetőleg sikeres ob után motiváltan lépnek majd szorítóba. Sokat segítene, ha újra több százan bíztatnának minket, január 16-án mindenkit várunk a Plázába!"

A BoxingONE liga legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3627
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel