BoxingONE: Révkomárom jelezte indulási szándékát

2009. 12. 24. 00:13
BoxingONE: Révkomárom jelezte indulási szándékát

Egyre nagyobb ismertségre tesz szert a magyarországi szervezésű BoxingONE Championship – közép európai amatőr csapatbajnoki liga, ahol erős csapatok válogatott versenyzői küzdenek a trófeáért. Jelenleg hat csapat alkotja a mezőnyt, amely öt ország bokszolóit tömöríti.

Az idei kiírásban Szlovákia is képviselteti magát, méghozzá KO Box Club Galánta által, amely a győri Gladiátorokkal közösen alkotja a magyar színeket képviselő KO Gladiator csapatot. Azonban a következő kiírásban egy másik szlovákiai csapat, a Spartak Komarno önálló csapattal nevezne a sorozatra.

„Szeretnénk indulni a bajnokságban, de azt is mondhatom, hogy a mi részünkről 99 százalékos a részvételi szándék.” – mondta Roderik Györfi, a klub első embere. „Fontos lesz számunkra a jó eredmény elérése, de a legfontosabb, hogy a BoxingONE egy olyan versenysorozat, ahol a tehetségeink fejlődhetnek, kibontakozhatnak.”

Az informális kapcsolatfelvétel már megtörtént a klub vezetése, és a BoxingONE Championship irányítói között.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Meglepetésre otthon kapott ki a brit világbajnok
20380
Jake Paul: Igazi bokszolót akartak, most megkapják
6624
Nagyon személyes ügy Canelo számára
2914
Makabu ígéri, hogy ki fogja ütni Canelo-t
2789
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel