Mike Tyson vs. Jake Paul - Mindenki a hamvaiból feltámadó „Főnixet” várja
1849
Botos András megvalósított álma
2015. 11. 28. 18:59
Müncheni olimpiai bronzérme után többek között ezt írtam Botos Andrásról: „Egy barna szemű, fekete hajú magyar ökölvívó hatalmas meglepetésre ezüstérmet szerzett 1971-ben, a madridi Európa-bajnokságon.
[Forrás: Magyar Hirlap] Idehaza, a televíziónak köszönhetően, a közönség kedvence lett. Ki ez a fiatalember? – kérdezték akkor. Botos, aki az 1970-es miskolci junior Eb-n csak bronzérmes volt, röviddel a felnőtt Eb előtt válogatott lett, és Madridban meghálálta a bizalmat. A Honvéd húszéves ökölvívója a szakemberek szerint őstehetség.” München óta elszaladt negyvenhárom esztendő…
– Álmodik még néha az olimpiai bronzéremről?
– Ez volt életem legboldogabb napja. No meg az a nap, amikor elvettem az asszonyt, majd gyerekünk született. De visszatérve Münchenre: aki nem lépett fel még soha egy olimpiai dobogóra, nem tudja, milyen érzés, megmarad ameddig él.
– Azt a csapatot csak így emlegették: „az ötösfogat”.
– Sajnos már csak ketten élünk: Kajdi Jani 1992-ben karambolozott, nekiment egy betonfalnak, és rá két hétre meghalt. Megviselt a halála. Nemcsak remek bunyós volt, de edzőként is sokat tehetett volna a magyar ökölvívásért. Orbán Lacikát még le tudtam hívni Salgótarjánba, a Botos Boksz Gálára, de hat éve már ő sincs köztünk. Badari Tibi egy éve halt meg, Gedó Gyurika rokkant ember…
– És Botos András egészsége?
– Nem tudok arról, hogy beteg lennék. Jól érzem magam.
– Hogyan emlékszik vissza a szabadság-hegyi edzésekre, amelyeknek a mai napig nincs párjuk?
– Akkoriban az év nyolcvan százalékát fent töltöttük. Élmény volt a hegyen edzeni. Az 1971-es madridi Eb-re már ott készültünk – katonai sátrakban. Mindig mondom a srácoknak, hogy életemben nem vágtam annyi fát, amennyit a Szabadság-hegyen.
– Albert Einstein mondotta volt: „Tudom, miért szeretnek olyan sokan fát vágni. Az ember rögtön látja annak eredményét, amit csinál.”
– Akkor is láttuk, és később is. Ez Papp Laci találmánya volt, s tudjuk, versenyző korában sok fát aprított.
– Apropó, Papp Laci. Miért volt nagy edző?
– Tudott a gyerekek nyelvén beszélni. Saját magát adta. Keményen edzettünk, de mindig jó hangulatban. Rendre elcsattant egy-egy beköpés, állandó volt a zrika. Ugyanakkor nagyon szerettük egymást, és nem volt széthúzás. Egymásért hajtottunk. Rengeteget futottunk. Szabadság-hegy–Makkos Mária–Budakeszi, s föl. Én nem voltam jó futó, Orbán Lacika sem, de nem nyafogtunk, csináltuk.
– Kiverte egyszer a biztosítékot, hogy Csjef, aki 1973-ban, első Eb-jén aranyérmes lett, úgy berúgott, hogy télvíz idején legurult a hegyről.
– Szerencsére észrevettük, különben megfagy. Sorozatos balhéi miatt tíz évre eltiltották a bunyótól.
– Adlerról mi jut az eszébe?
– Zsiga bácsi hasonló fazon volt, mint Papp Laci. Aranyos ember. Hozzá kötődik a mondás: „Nem a boksztól lehet meghülyülni, hanem a bokszolótól.”
– Emlékszem egy hajnali tévéközvetítésre a hegyen: az Ali–Frazier meccsre. Amikor a két ökölvívó megjelent a ringben, Adler megjegyezte: „Ali fog nyerni.”
– Igen, Zsinek tévedhetetlen szeme volt… Egy szó, mint száz: ritkán jön össze ilyen társaság. 1974-ben négy nagy versenyt nyertem: Szófiában, a Honvéd Kupán, Halléban és Leningrádban is. Utóbb az orosz Szolomint vertem meg, aki negyven nappal később, a vébén visszavágott.
– Miért ökölvívó lett?
– A rokonság tagjai közül többen lejártak bokszolni. Először futballoztam, de 1966-ban a nagybátyám levitt az ökölvívókhoz, és ott ragadtam. Szerémi Andor volt az első edzőm.
– Elérte, amit remélt, vagy úgy érzi, többre lett volna képes?
– Megpróbáltam mindent kiadni magamból, ami a képességemből tellett. Persze, voltak csalódásaim. Az 1976-os montreali olimpián például a négy közé jutásért a későbbi bajnoktól kaptam ki. Laci bácsi azt mondta, amikor a mérkőzés végén a sarokba mentem, hogy: „Végre van érmünk!” Aztán 3:2 arányban az ellenfelemet hozták ki győztesnek. Három napig sírtam.
– Mi volt az erőssége?
– Gyors voltam, és elég jól mozogtam. Nehezen tudtak eltalálni. Mindig ott voltam az ütőtávban. Bal felütés testre, balhorog fejre – ez álmomban is ment. De hát, lehettem volna kicsit magasabb. Ha Gedónak gyorsulnia kellett, Zsiga bácsi szólt: „Koke – így becéztek –, öltözz be, és bokszolj vele!”
– Hitt abban, hogy edzőként is át tudja adni mindazt, amit pályafutása során megtanult és megtapasztalt?
– Igen. 1982-ben hagytam abba a versenyszerű ökölvívást, és közben kijártam az edzőképzőt is a Testnevelési Főiskolán. Salgótarjánban kezdtem el a szakmai munkát, aztán egy évre átruccantam Nyíregyházára. De visszamentem, majd újfent Nyíregyházára költöztem, és ott maradtam 1997-től 2009-ig. Nagyon szép eredményeket értünk el. Az egyesületi csapatversenyben elsők lettünk 2007-ben. Balogh Vili személyében magyar bajnokom és olimpikonom is volt.
– Mi az edzői munka lényege?
– Összetett, mert minden gyerek más. Vannak olyanok a sportágban, akik lelki sérültek, vagy nem nyújt biztonságos hátteret a család. Velük nehéz megtalálni a hangot. Akadtak olyan nevelőotthonos gyerekek, akikkel ha finoman próbáltam beszélni, akkor azt mondták: „Bandi bácsi, én nem vagyok olyan, mint a többi?” Viszont ha kissé erélyesebb voltam, úgy érezték, bántják őket. Igyekeztem a szülőkkel is jó kapcsolatot építeni. Ami a szakmai munkát illeti: nem akartam ráerőszakolni a gyerekekre a stílusomat; az adottságaikhoz igazítottam mindent. De adagoltam nekik olyat is, amit én csináltam annak idején.
– Ahogy hallgatom, Papp Laci szavai köszönnek vissza. Ő mindig „gyerekeknek” titulálta a versenyzőket.
– Ne csodálkozzon: istenként tiszteltük. Az is az ő mondása volt, amivel teljes mértékben egyetértek, hogy nem szeretni kell az ökölvívást, hanem akarni kell a sikert.
– Nyíregyháza után hogyan alakult az élete?
– Salgótarján vezetői megint hazahívtak 2009-ben. A nejem mondta, hogy: „Apa, vigyázz, neked Nyíregyházán jó dolgod volt!” Aztán rájöttem, hogy a választások idején csak eszköz voltam… Pedig milyen nagy sikere volt a Botos Boksz Gálának a város főterén! Több országos bajnokot vittünk le az unokaöcsémmel, Botos Tiborral, aki szintén jó bunyós volt, majd edző lett. 2011-ben betelt a pohár. Egy évre rá Nagykanizsán megvalósítottam a régi álmomat, és megalakult a Botos András Ökölvívó Akadémia. Az enyémen kívül három van még az országban: Erdélyi Zsolté, a Madárfészek, a győri Gladiátor Akadémia és a hajdúszoboszlói Papp László Akadémia.
– Kik mennek ma ökölvívónak?
– A hagyományok megmaradtak, tehát általában az egyszerű szülők gyerekei. De most egyre többen jönnek azok is, akik jómódú családokból kerülnek ki. Ezzel együtt nem mondunk le a toborzásról sem a környék iskoláiban.
– Akad az akadémián olyan fiú, aki már most hangoztatja, hogy bajnok akar lenni?
– Akad. Mindig mondom a gyereknek, hogy nagyokat kell álmodni. Mi edzők csak segíteni tudunk abban, hogy elérd az álmaidat, de anélkül, hogy te is akard, ez nem megy. Ha jobban szeretné az edző, mint a gyerek, akkor baj van.
– Többször szóba hozta a feleségét. Mikor nősült?
– A müncheni olimpia után. S azóta együtt vagyunk. Van egy fiunk és két unokánk. A nagyobbik szakács Angliában.
– Valahol olvastam, hogy a házasság se nem jó, se nem rossz, házasság.
– Kérdezik tőlem, hogy mi a titka a hosszú házasságunknak. A válaszom: az egyiknek intelligensebbnek kell lennie, mint a másiknak. Nálunk a nejem az intelligensebb.
Pályakép
Botos András 1952. március 16-án született Salgótarjánban. Az 1971-es Európa-bajnokságon ezüstérmet, az 1975-ös Eb-n bronzérmet szerzett. Az 1972-es olimpián a dobogó harmadik fokára léphetett. Hétszeres magyar bajnok (pehely: 1971, 72; könnyű: 1974, 75, 77, 78; kisváltó: 1979). Klubjai: Salgótarjáni BTC, Bp. Honvéd, majd újfent a Salgótarjáni BTC.
Forrás: www.magyarhirlap.hu, szerző: Kő András, fotó: Csudai Sándor
– Álmodik még néha az olimpiai bronzéremről?
– Ez volt életem legboldogabb napja. No meg az a nap, amikor elvettem az asszonyt, majd gyerekünk született. De visszatérve Münchenre: aki nem lépett fel még soha egy olimpiai dobogóra, nem tudja, milyen érzés, megmarad ameddig él.
– Azt a csapatot csak így emlegették: „az ötösfogat”.
– Sajnos már csak ketten élünk: Kajdi Jani 1992-ben karambolozott, nekiment egy betonfalnak, és rá két hétre meghalt. Megviselt a halála. Nemcsak remek bunyós volt, de edzőként is sokat tehetett volna a magyar ökölvívásért. Orbán Lacikát még le tudtam hívni Salgótarjánba, a Botos Boksz Gálára, de hat éve már ő sincs köztünk. Badari Tibi egy éve halt meg, Gedó Gyurika rokkant ember…
– És Botos András egészsége?
– Nem tudok arról, hogy beteg lennék. Jól érzem magam.
– Hogyan emlékszik vissza a szabadság-hegyi edzésekre, amelyeknek a mai napig nincs párjuk?
– Akkoriban az év nyolcvan százalékát fent töltöttük. Élmény volt a hegyen edzeni. Az 1971-es madridi Eb-re már ott készültünk – katonai sátrakban. Mindig mondom a srácoknak, hogy életemben nem vágtam annyi fát, amennyit a Szabadság-hegyen.
– Albert Einstein mondotta volt: „Tudom, miért szeretnek olyan sokan fát vágni. Az ember rögtön látja annak eredményét, amit csinál.”
– Akkor is láttuk, és később is. Ez Papp Laci találmánya volt, s tudjuk, versenyző korában sok fát aprított.
– Apropó, Papp Laci. Miért volt nagy edző?
– Tudott a gyerekek nyelvén beszélni. Saját magát adta. Keményen edzettünk, de mindig jó hangulatban. Rendre elcsattant egy-egy beköpés, állandó volt a zrika. Ugyanakkor nagyon szerettük egymást, és nem volt széthúzás. Egymásért hajtottunk. Rengeteget futottunk. Szabadság-hegy–Makkos Mária–Budakeszi, s föl. Én nem voltam jó futó, Orbán Lacika sem, de nem nyafogtunk, csináltuk.
– Kiverte egyszer a biztosítékot, hogy Csjef, aki 1973-ban, első Eb-jén aranyérmes lett, úgy berúgott, hogy télvíz idején legurult a hegyről.
– Szerencsére észrevettük, különben megfagy. Sorozatos balhéi miatt tíz évre eltiltották a bunyótól.
– Adlerról mi jut az eszébe?
– Zsiga bácsi hasonló fazon volt, mint Papp Laci. Aranyos ember. Hozzá kötődik a mondás: „Nem a boksztól lehet meghülyülni, hanem a bokszolótól.”
– Emlékszem egy hajnali tévéközvetítésre a hegyen: az Ali–Frazier meccsre. Amikor a két ökölvívó megjelent a ringben, Adler megjegyezte: „Ali fog nyerni.”
– Igen, Zsinek tévedhetetlen szeme volt… Egy szó, mint száz: ritkán jön össze ilyen társaság. 1974-ben négy nagy versenyt nyertem: Szófiában, a Honvéd Kupán, Halléban és Leningrádban is. Utóbb az orosz Szolomint vertem meg, aki negyven nappal később, a vébén visszavágott.
– Miért ökölvívó lett?
– A rokonság tagjai közül többen lejártak bokszolni. Először futballoztam, de 1966-ban a nagybátyám levitt az ökölvívókhoz, és ott ragadtam. Szerémi Andor volt az első edzőm.
– Elérte, amit remélt, vagy úgy érzi, többre lett volna képes?
– Megpróbáltam mindent kiadni magamból, ami a képességemből tellett. Persze, voltak csalódásaim. Az 1976-os montreali olimpián például a négy közé jutásért a későbbi bajnoktól kaptam ki. Laci bácsi azt mondta, amikor a mérkőzés végén a sarokba mentem, hogy: „Végre van érmünk!” Aztán 3:2 arányban az ellenfelemet hozták ki győztesnek. Három napig sírtam.
– Mi volt az erőssége?
– Gyors voltam, és elég jól mozogtam. Nehezen tudtak eltalálni. Mindig ott voltam az ütőtávban. Bal felütés testre, balhorog fejre – ez álmomban is ment. De hát, lehettem volna kicsit magasabb. Ha Gedónak gyorsulnia kellett, Zsiga bácsi szólt: „Koke – így becéztek –, öltözz be, és bokszolj vele!”
– Hitt abban, hogy edzőként is át tudja adni mindazt, amit pályafutása során megtanult és megtapasztalt?
– Igen. 1982-ben hagytam abba a versenyszerű ökölvívást, és közben kijártam az edzőképzőt is a Testnevelési Főiskolán. Salgótarjánban kezdtem el a szakmai munkát, aztán egy évre átruccantam Nyíregyházára. De visszamentem, majd újfent Nyíregyházára költöztem, és ott maradtam 1997-től 2009-ig. Nagyon szép eredményeket értünk el. Az egyesületi csapatversenyben elsők lettünk 2007-ben. Balogh Vili személyében magyar bajnokom és olimpikonom is volt.
– Mi az edzői munka lényege?
– Összetett, mert minden gyerek más. Vannak olyanok a sportágban, akik lelki sérültek, vagy nem nyújt biztonságos hátteret a család. Velük nehéz megtalálni a hangot. Akadtak olyan nevelőotthonos gyerekek, akikkel ha finoman próbáltam beszélni, akkor azt mondták: „Bandi bácsi, én nem vagyok olyan, mint a többi?” Viszont ha kissé erélyesebb voltam, úgy érezték, bántják őket. Igyekeztem a szülőkkel is jó kapcsolatot építeni. Ami a szakmai munkát illeti: nem akartam ráerőszakolni a gyerekekre a stílusomat; az adottságaikhoz igazítottam mindent. De adagoltam nekik olyat is, amit én csináltam annak idején.
– Ahogy hallgatom, Papp Laci szavai köszönnek vissza. Ő mindig „gyerekeknek” titulálta a versenyzőket.
– Ne csodálkozzon: istenként tiszteltük. Az is az ő mondása volt, amivel teljes mértékben egyetértek, hogy nem szeretni kell az ökölvívást, hanem akarni kell a sikert.
– Nyíregyháza után hogyan alakult az élete?
– Salgótarján vezetői megint hazahívtak 2009-ben. A nejem mondta, hogy: „Apa, vigyázz, neked Nyíregyházán jó dolgod volt!” Aztán rájöttem, hogy a választások idején csak eszköz voltam… Pedig milyen nagy sikere volt a Botos Boksz Gálának a város főterén! Több országos bajnokot vittünk le az unokaöcsémmel, Botos Tiborral, aki szintén jó bunyós volt, majd edző lett. 2011-ben betelt a pohár. Egy évre rá Nagykanizsán megvalósítottam a régi álmomat, és megalakult a Botos András Ökölvívó Akadémia. Az enyémen kívül három van még az országban: Erdélyi Zsolté, a Madárfészek, a győri Gladiátor Akadémia és a hajdúszoboszlói Papp László Akadémia.
– Kik mennek ma ökölvívónak?
– A hagyományok megmaradtak, tehát általában az egyszerű szülők gyerekei. De most egyre többen jönnek azok is, akik jómódú családokból kerülnek ki. Ezzel együtt nem mondunk le a toborzásról sem a környék iskoláiban.
– Akad az akadémián olyan fiú, aki már most hangoztatja, hogy bajnok akar lenni?
– Akad. Mindig mondom a gyereknek, hogy nagyokat kell álmodni. Mi edzők csak segíteni tudunk abban, hogy elérd az álmaidat, de anélkül, hogy te is akard, ez nem megy. Ha jobban szeretné az edző, mint a gyerek, akkor baj van.
– Többször szóba hozta a feleségét. Mikor nősült?
– A müncheni olimpia után. S azóta együtt vagyunk. Van egy fiunk és két unokánk. A nagyobbik szakács Angliában.
– Valahol olvastam, hogy a házasság se nem jó, se nem rossz, házasság.
– Kérdezik tőlem, hogy mi a titka a hosszú házasságunknak. A válaszom: az egyiknek intelligensebbnek kell lennie, mint a másiknak. Nálunk a nejem az intelligensebb.
Pályakép
Botos András 1952. március 16-án született Salgótarjánban. Az 1971-es Európa-bajnokságon ezüstérmet, az 1975-ös Eb-n bronzérmet szerzett. Az 1972-es olimpián a dobogó harmadik fokára léphetett. Hétszeres magyar bajnok (pehely: 1971, 72; könnyű: 1974, 75, 77, 78; kisváltó: 1979). Klubjai: Salgótarjáni BTC, Bp. Honvéd, majd újfent a Salgótarjáni BTC.
Forrás: www.magyarhirlap.hu, szerző: Kő András, fotó: Csudai Sándor
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Felkapott