Bordás János Emlékverseny Nagyszalontán

2010. 03. 26. 13:11
Bordás János Emlékverseny Nagyszalontán

A romániai Nagyszalontán rendezte meg a helyi Bushido Klub a Bordás János Harcművész Emlékversenyt immár második éve.

Bordás János a helyi harcművész élet egyik meghatározó alakja volt, aki váratlanul fiatalon, negyven éves korában hunyt el. A helyi Bushido klub vezetője, legjobb barátja Renshi Dr.Tóth Ferenc IV.DAN szervezi a nemes megemlékezést és tisztelgést óriási energiával és odaadással.

A verseny előtt a hozzátartozók és közeli barátok szűk köre a helyi temetőben koszorút helyezett el Bordás János Mester és a két évvel korábban tragikus hirtelenséggel elhunyt öt danos shotokan karate mester, Sándor Péter, „Pepe” sírjára.

A nagyszalontai Művelődési Házban zsúfolt nézőtér mellett Török László , Nagyszalonta polgármestere nyitotta meg a versenyt, példaképül állítva Bordás János Mestert a mai fiatalok és harcművészek számára. S ezután a színpadon felállított ringben kezdődtek a mérkőzések. 21 küzdelem, ami késő estig tartott, zömében K-1 szabályrendszerben, de az utolsó mérkőzések a kempo szabályai szerint történtek - nagy közönségsikert aratva.

A nagyszalontai, temesvári, lugosi, nagyváradi és még más klubok versenyzői csaptak össze, Magyarországról a Dorogi Kurayfat Kempo SE és az University Boxing Klub Kurayfat Kempo Szakosztály ringesei jöttek el. A versenyen jelen volt Lengyel Tamás V.DAN , a Kurayfat Kempo irányzat és szervezet magyarországi vezetője és Gregor László V.DAN, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke, aki a mérkőzéseket vezette le.

A jó hangulatú verseny méltó megemlékezést jelentett Bordás János emlékének. Csak elismeréssel szólhatunk a támogatók és dr. Tóth Ferenc áldozatos munkájáról, hogy ezt a rendezvényt ilyen magas színvonalon bonyolította le.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5714
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32868
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4331
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel