BM-bajnokság: Novák Jenő bizonyította, komolyan gondolja a visszatérést

2011. 09. 23. 19:41
BM-bajnokság: Novák Jenő bizonyította, komolyan gondolja a visszatérést

21 csapat 100 sportolója lépett pástra, ringbe a debreceni Oláh Gábor utcai csarnokban megrendezett BM-bajnokságon. A viadalon részt vevő rendvédelmisek karate formagyakorlatban, WKF karate küzdelemben és full-contactban mérkőztek meg egymással. Kiemelkedett az egykori kick-boksz világbajnok Novák Jenő teljesítménye, a Terrorelhárítási Központ elitzsaruja öt győztes meccset vívott, kificamodott lábujja és kivert foga sem tartotta vissza a harctól.

Remek, felkészült sportemberek randevúztak a debreceni Oláh Gábor utcai csarnokban, a BM-bajnokság számtalan jó bunyót hozott. Legnagyobb létszámban a Terrorelhárítási Központ, a Készenléti Rendőrség, a Köztársasági Őrezred és a Miskolci RSZKI képviseltette magát. A csapatbajnokság végső sorrendje is ennek megfelelően alakult, az őrezred – elsősorban karatékái remek teljesítményének köszönhetően – végzett az élen, a full-contactban domináló TEK két ponttal lemaradva másodikként zárt, a harmadik helyet a miskolci rendőr szakközépiskolások szerezték meg.

A kitűnő hangulatú, több mint ötszáz néző által figyelemmel kísért rendezvény zárómeccsét az egykori kick-boksz világbajnok, Novák Jenő (TEK) vívta, aki öt győztes mérkőzés után szerezte meg a full-contact +90 kilogramm aranyérmét. A keményöklű zsarut lábujjficam, s kivert foga sem zavarta meg, elsősége mellé megérdemelten gyűjtötte be a viadal legtechnikásabb sportolójának járó címet. Sportszerű gesztust gyakorolt a győztes csapat, a Köztársasági Őrezred gárdája, a fightert különdíjjal jutalmazta. Novák Jenő a viadal előtt elmondta, tesztversenynek is tekinti a BM-bajnokságot, szeretne visszatérni a magyar full-contact válogatottba. Nem vitás, a debreceni bunyó bebizonyította, a küzdősportolónak van mit keresnie a kick-boksz magyar élvonalában. Képességeit ismerve nem lenne meglepetés, ha nevével nemsokára a nemzeti csapat világversenyre utazó keretében találkoznánk.
novakjeno2.jpgNovák Jenő

Ki kell emelnünk egy másik kitűnő sportembert is, a full-contact 90 kilogramm küzdelmeit megnyerő Magyar GP-győztes Rácz Dénest (Kőrös Kommandó), aki azután, hogy a döntőben hatalmasat verekedett a TEK-nél szolgálatot teljesítő Török Imrével, az aznap esti békési gálán kiütéssel búcsúzott az élsportolói karriertől. A szimpatikus bunyós csak a profi pályafutástól vonul vissza, a BM-bajnokságokon még sokszor megcsodálhatjuk kivételes képességeit.

Az erősebbiknek tartott nem képviselői mellett a hölgyek is bőszen osztották a pofonokat, jónéhány ütközetük a férfimezőnyben is megállta volna a helyét.

A hírek szerint a 2012-es BM-bajnokság rendezési jogát a TEK csapata szeretné megszerezni, az elitcsapat nem titkoltan győzelemre tör.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5656
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32741
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4273
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
96
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel