Bika visszavágna Bute-nek, de most Ward jön

2010. 10. 18. 11:39
Bika visszavágna Bute-nek, de most Ward jön

A nagyközépsúly egyik méltánytalanul alábecsült klasszisa, a kameruni-ausztrál Sakio Bika (28 győzelem – 4 vereség – 2 döntetlen) november 27-én a WBA bajnokával, Andre Ward-dal meccsel. A 31 éves ökölvívó korábban megnyerte a „The Contender – A Kihívó” című boksz-valóságshowt, véleményes meccsen kapott ki Lucian Bute-től, és még Joe Calzaghe is azt mondta róla, hogy hosszú pályafutása során ő volt a legkeményebb riválisa.

A Fightnews friss interjújából egy érdekes gondolat.

„Határozottan szeretnék egy újabb lehetőséget Bute ellen, mert le tudom győzni őt. De most a WBA övének megszerzésére koncentrálok, mert ha elnyerem, több választási lehetőségem is lesz” – jelentette ki Bika, aki az utolsó meccsét furcsa körülmények között vesztette el: a Jean Paul Mendy elleni összecsapás első menetében leléptették, mert megütötte a már földre került ellenfelét.

„Nem voltam nagyon csalódott. Elkaptam Mendy-t a sarokban, és nem láttam, hogy a térde már érinti a padlót. A mérkőzésvezető túl messze állt, mert ha akcióközelben van, ez nem fordult volna elő, hanem közbeavatkozik, vagy hanggal jelezni, hogy álljak le.”

Mint ismert, Sikához hasonlóan Arthur Abraham és Roy Jones Jr. is vesztett már el úgy mérkőzést, hogy nem észlelték, ellenfelük nem mélyre hajolt, hanem már padlón van.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel