Bevették a magyar Muay Thai harcosok Krakkót

2014. 09. 30. 06:47
Bevették a magyar Muay Thai harcosok Krakkót

Szeptember 21-28 között eddigi legsikeresebb nemzetközi szereplésével remekelt a magyar IFMA Muay Thai válogatott a Krakkóban megrendezett Thai Box Európa bajnokságon.

Rehák György szövetségi kapitány és Csányi János válogatott edző vezetésével 14 fős csapat utazott, hogy megmérettesse magát a sportág elitjével. 

Nem túlzás a jelző, hisz évek óta a Muay Thai amatőr világbajnokságok győztesei a legnagyobb létszámban Európából kerülnek ki. 

Hazánk 9 versenyzővel nevezett gyermek kategóriától a felnőtt A kategóriáig több súlycsoportban, velük utazott Szepesi Attila a kazincbarcikai Küzdő SE edzője, valamint Vojvoda György és Beck Jenő IFMA bírók. 

Már az első napi sorsoláson látszott mekkora a feladat, hiszen nem volt ritka, hogy egy egy súlycsoportban 12-16 fős táblák alakultak ki. 

A küzdelmek egyszerre 3 ringben zajlottak, ringenként napi 20 körüli mérkőzésszámmal, a nemzetközi szabályoknak megfelelően 5 pontozó bíró értékelése mellett. 

Sajnos az első mérkőzés napunk vegyes érzelmekkel zárult, a Szentendre VSE versenyzője Albrecht Péter „Sputti” azonnal összekerült az A kategória 67 kg-os lengyel favoritjával, aki a súlycsoportot meghazudtolóan másfél fejjel magasabb volt Sputtinál. 

Skrobár Róbert tanítványának óriási amatőr és profi rutinja itt most nem volt elég a későbbi ezüstérmes Lepkowsky ellen, aki egyebek között egy finn színekben induló thai versenyzőn is KO-val gázolt át. Sputti kedvét nem szegte a vereség, az eb további napjain a csapat mindeneseként segítette a munkát. Olajozott, melegített, vezérszurkoló volt, így vett revansot! 

Örömre is volt okunk, az A kategória másik magyar favoritja, a megannyi bajnoki címet birtokló Re-Gym versenyző Habash Antoine egyhangú pontozással kiemeltként búcsúztatta kazah ellenfelét, így az elődöntőben ukrán versenyzővel mérkőzött a döntőbe jutásért. 

Ez a mérkőzés igen szoros küzdelemben megosztott pontozással a döntőben arany érmet szerző ukrán fiú győzelmével zárult, így Antoine egy bronz éremmel nyitotta meg a magyar éremgyűjtést. 

A további selejtező napok során versenyzőink lengyel, cseh, kazah, ukrán, belorusz, bolgár versenyzőkön kivétel nélkül egyhangú pontozással győzedelmeskedve döntőbe jutottak. 

Az első döntőnk edzőként és apaként is bearanyozta Rehák György napját. Ahogy mondják, az alma nem esik messze,,,

Olyannyira, hogy Rehák Márk a gyermek 51-kg kategóriában három meneten keresztül folyamatos nyomás alatt tartva a spanyol Carlos Rodrigezt clinch bemutatót tartott örökségéből, és egyhangú pontozással megszerezte a magyar csapat első aranyérmét. 

A másik gyermek kategóriában a 46 kg-os fertőszentmiklósi Simon Csanád az orosz születésű izraeli Dorosenko ellen lépett a kötelek közé. 

Simon Laci tanítványa a gyermek kategória adta korlátozott technikák felvonultatása mellet egy pörgős adok-kapok küzdelemben szerzett ezüst érmet. 

Következtek juniorjaink.
A Re-Gym többszörös bajnoka Balajti Bianka a junior női 57 kg-os kategóriában svéd ellenféllel döntőzött.
Férfiaknak is dicséretére váló technikai repertoárt vonultatott fel mindkét lány, igen szoros magas színvonalú mérkőzésen, ahol Bia hajszállal maradt alul, egy ezüsttel feliratkozva az éremtáblázatra.
Csányi „Papa” mester tanítványa, az Unicentrál Bulls győri üstököse Nardelotti Zoltán húzhatta fel a kesztyűt a következő döntőn ahova a lengyel bajnok búcsúztatásával kvalifikálta magát elsöprő győzelemmel. 

Zoli fiatal kora ellenére már számos bajnoki címmel rendelkezik, így itt is profi megoldásokkal kápráztatta el a közönséget. 

A döntőben belorusz ellenféllel került össze, ahol igen szoros küzdelemben megosztva a bírók és a nézők véleményét is szerezte meg újabb ezüst érmünket. 

A felnőttek közé épp csak „beöregedett” Mészáros Edvárd török ellenfelet kapott a döntőben, a B kategória 51 kg-os mezőnyében. 

A Re-Gym műhelyéből érkezett Edvárd tisztességgel küzdött a jóval rutinosabb és magasabb riválisa ellen, de egy kissé vitatható alkar technika következtében olyan nyaki sérülést szenvedett, melynek következtében képtelen volt folytatni a küzdelmet. Újabb, de legalább olyan fényes ezüst! 

A legnagyobb létszámú táblán, a legtöbb mérkőzést vívó miskolci Fábián Kristóf a B kategória 71 kg-os döntőjében csaphatott össze a világbajnok francia ellenfelével. 

Láng Zoltán tanítványa több sérüléssel nézett a mérkőzés elé, amelyen minden erejét összeszedve méltó ellenfele volt az itt is arany érmet szerző Descagnynak, így ismét az ezüstök gyarapodtak. 

Egy csak egy legény….. a VB ezüstérmes, 60 kg-os Spéth Norbert volt még talpon a Krakkói viadalon.
Szepesi Attila tavaly még junior versenyzője igen jó fizikai és mentális állapotban várta tapasztalt svéd ellenfelét az aranyért vívott csatában. 

Szepesi Attila és Rehák György mindent elkövettek Norbi formában tartásáért, a maroknyi érmes magyar szurkoló tábor pedig túlharsogta a csarnokot. 

Mindez nem volt még elég, kellet Norbi fegyelmezett rutinja, robbanékonysága, hogy három meneten keresztül végig verve ellenfelét egy csillogó arannyal zárja a magyar szereplést. 

Így volt szép a befejezés! 

Túlzás nélkül állapítható meg, minden idők legeredményesebb válogatott szereplésével hívta fel magára a figyelmet a magyar IFMA Muay Thai válogatott 8 érmet szerezve az Európa bajnokságon.
Így a mérleg: 2 arany, 5 ezüst, 1 bronz. 

És mindegyik fényesen csillog, egyiket sem adták könnyen. 

Mindért keményen meg kellet küzdeni nem csak a sportág legjobb harcosaival, de a mostoha körülményekkel is egyaránt. 

Mindezeken felülemelkedve, dicséret illeti a „Krakkót meghódító” magyar csapatot, magyar edzőket, a magyar Muay Thai öregbítőit! 

Beérni látszik a magyar Muay Thai műhelyek munkája. 

Ez a verseny az elmúlt évek kicsúcsosodása volt, hiszen végre kereteinkhez képest viszonylag nagy létszámmal, éremesővel gazdagodva szerepelhettünk nemzetközi színtéren. 

Vojvoda György magyar főbíró és a nemzetközi versenyeken most debütáló Beck Jenő egyaránt a bírói testület elismerésével végezte munkáját, megszerezve a kontinentális licenszet is. 

Hátra van még pár hónap az évből, számos nemzetközi amatőr és profi szereplés vár a magyar versenyzőkre a téli pihenő előtt…
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Mike Tyson vs. Jake Paul - Mindenki a hamvaiból feltámadó „Főnixet” várja
1863
Elhunyt Konkoly István
2332
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35954
„Tim nem is igazi Tszyu”
948
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel