Bertók Róbert több súlycsoportban is remek csatákra számít

2020. 10. 29. 14:48
Bertók Róbert több súlycsoportban is remek csatákra számít

Súlycsoportokra bontva nyilatkozott az esélyekről.

Az indulók számával ő sem elégedett. Forrás: Boxing.hu

Bertók Róbert, a magyar ökölvívók szövetségi kapitánya beszélt a szerdán megkezdődött felnőtt országos bajnokságról, illetve arról, hogy mire számít a hazai bunyósok legnagyobb hazai versenyén.

„Hatalmas csatákra számítok a férfiaknál több súlycsoportban, szerencsére a legtöbb kategória küzdelmei nem előre lefutottak. Nagy, többesélyes küzdelmekre számítok az 52kg-ban, természetesen a 64kg-ban, amely igazi presztízs csatát hozhat. Ugyanez igaz a kiegyensúlyozott 69kg-ra, a 75-kg-ra, és a 81kg-ra is.

A versenyzői létszámmal természetesen nem vagyok elégedett, de a koronavírus járvány, és az elmúlt évek gondjai mellett ezt kell jelenleg alapnak tekintenünk. Bízom benne, hogy az elkövetkező években többen leszünk a legfontosabb hazai eseményünkön, a felnőtt országos bajnokságon.

Az 52 kilósok mezőnyében nem alkalmaztunk kiemelést, négy közel teljesen egyforma képességű versenyző méri össze erejét a magyar bajnokságon. Az elődöntőben Virbán Martin és Szaka István már sokadik alkalommal mérheti össze erejét, nagy kíváncsisággal várom ennek a súlycsoportnak a küzdelmeit.

Az 56 kilósok között Virbán Gábor érett versenyző, két fiatalabb ellenfele tehetséges, kiderül, mit láthatunk Győrben tőlük. A 60 kilósok mezőnyében is kiegyensúlyozott csatákra számítok, itt Danyi Dániel és Bundovics István lehetnek a legjobbak.

A 64 kilóban a címvédő Kovács Richárd és az európai olimpiai kvalifikációs tornán még versenyben lévő Fodor Milán hatalmas presztízs csatája várható. Mindketten kiválóan dolgoztak teljes erőbedobással az edzőtáborban, meg voltam elégedve a hozzáállásukkal, a felkészültségükkel.

Kozák Laci az esélyes természetesen a 69 kilóban, de kíváncsian várom többek szereplését, így a profik közül visszatérő Kovács Zoltánét is. A 75 kilóban a visszavonuló Harcsa Zoltán távollétében a tavalyi ezüstérmes Oroyowve Isaac az esélyes, de a Bocskain aranyérmes Cservenka Róbert mellett Hegyi Barnabás is visszatért a mezőnybe. A középsúlyban viszonylag nyitottnak látom az aranyérem kérdését, mindenkinek tudása legjavát kell nyújtania.

A félnehézsúlyban (81kg) Tallósi Péter, Kovács Pál és Lokár Márk csatáját várom, közülük kerülhet ki a pillanatnyi forma alapján a magyar bajnok. Hámori Ádám a legnagyobb favorit a nehézsúlyban (91kg), Tarnócai Mihályra és még többekre kíváncsi vagyok, mennyit fejlődtek. Szupernehézsúlyban (+91kg) Nagy Bence a legrutinosabb, de Kiss Hunor Leventére nagyon kíváncsi vagyok, mit tud alkotni a felnőtt mezőnyben.” - értékelte az esélyeket Bertók Róbert szövetségi kapitány a versenyhelyszínen, Győrött.

Az OB a háromszoros olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Papp László nevét viseli. A négynapos eseményen összesen 41 női és 85 férfi versenyző szerepel, és 19 bajnokot avatnak majd szombaton.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15476
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9413
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6354
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4271
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel