Berki Ferenc: Volt bennem feszültség a meccs után

2017. 04. 24. 14:26
Berki Ferenc: Volt bennem feszültség a meccs után

A budapesti Berki Team vezetőjét kérdezem elsőként a hétvégéi bokszgála után.

A mérkőzést megelőző hetekben Tóth Tamással egy igazi hadműveletet hajtottak végre Szellő ellen. Itthoni mércével nézve egyáltalán nem a szokásos módon.

Megítélni nehéz az ilyen dolgokat és annak ellenre, hogy magam is élvezem a show műsorokat most sem az a célom, hogy kiálljak valami mellett vagy épp bebizonyítsam, hogy az nem jó. Egy biztos Berki Ferenc még nem nyilatkozott. Így nagyon kíváncsi voltam a véleményére. Tóth Tamás öt menetet bírt Szellő Imre ellen. Sérüléssel bajlódva, nagy szívvel küzdött, de a ceglédi bunyós jó formában volt ellene, így kétség sem férhetett ki a győztes. Tomi orrnyergén elszenvedett sérülése miatt a vezetőbíró beszüntette a meccset, ami teljesen jogos volt.

Lehetne találgatni, hogy vajon ha nincsen a sérülés mi lett volna. Azonban a meccs sajnos nem múlt el komolyabb sérülés nélkül, így erre nem tudunk választ adni. Nyilván óriási hátrány egy ennyire vérző, nyílt sérülés a fejen egy bokszmeccsen. Azonban Szellő annyira jó formában volt, hogy kérdőjel vajon Tóth sérülés nélkül meg tudta volna szorongatni? A kérdésre sokan egyértelműen nemmel felelnének, van aki azonban azt mondja, hogy Szellő végig bunyózta volna ugyanígy a 12 menetet, és ha nem tud kiütni egy Tóthot az neki kellemetlen. Mindenestre nem így történt és azt megjegyezném a 12 menet hosszú idő és sok minden megváltozhat, sok féleképpen alakulhat egy meccs. 
A lényeg: az ötödik mentben TKO Szellő győzelemmel véget ért a csata. De hogyan látta mindezt belülről megélve Tóth edzője, Berki Ferenc? Akit ahogy már leírtam azért kérdeztem meg elsőként, mert nem láttam nyilatkozni a meccs után. Teszem is fel a kérdést rögtön, miért?

- Volt bennem feszültség a találkozót követő percekben. Tomi szerette volna, ha én is odamegyek nyilatkozni. Engem azonban annyira mélyen érintett ez a sérülés és a történtek, hogy nem szerettem voln még beszélni.

Ezek szerint mondhatjuk azt, hogy Te a sérülésben látod a vereség okát?

- Ezt máshonnan közelíteném meg. Kicsit távolabbról. Egy Szellő ellen nem sok adu ász lehet a kezedben. Tominak sem volt sok. Ütésállóság és kondíció. A terv az volt, hogy a hadviselésünknek köszönhetően aktívabb Szellő üsse ki magát. Fogyjon el egy a 8. menetre és onnan pöröly csapásokkal megindul Tóth és lesz ami lesz. Én meg vagyok róla győződve, hogy bár sok nagy harc után van már Imi, azért a mérkőzés utolsó harmadában el tud fogyni. Tomi viszont nem fogy el a 12.-re sem.  A sérülés teljesen megakadályozta, hogy ezt megcsináljuk. Nem volt könnyű feldolgozni.

Tudtátok, hogy Szellő inkább aktívabb lesz a meccs előtti szócsaták miatt?

- Szellő Imit nem lehet megtörni. Ezt józan ésszel felfogtam. Tudtam, hogy aktívabb lesz, ez meg is történt. Üttetni szerettem volna, had fogyjon el. Ez a taktika el is indult. De Tóth egy régi orrtörése felcsúszott és kirepesztette az orrnyergét. Nem sokáig tudott 100%-osan bokszolni.  

-  Mik a tervek most Tóth Tomival?

-  Pontosan ezt szeretném meghatározni jól. Lehet egy Darmos meccs most anyagilag visszalépést jelentene, amit nem szeretnék Tominak.

forrás: Küzdőtér Magazin, www.kuzdoter.eu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32872
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4342
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel