Berki Ferenc motiváltan, és tele tűzzel áll profinak

2015. 10. 09. 22:31
Berki Ferenc motiváltan, és tele tűzzel áll profinak

Budapesten, a Felix Promotion gáláján debütál a többszörös korosztályos bajnok Berki Ferenc.

Október 17-én, Budapesten, a Millenáris Teátrumban kerül megrendezésre a Felix Promotion következő élő televíziós bokszgálája (M4 Sport), melynek csúcspontjaként Szellő Imre nemzetközi bajnok címmérkőzésen lép kötelek közé, éspedig az argentin Alejandro Valori ellen.

A monokli.com portál már korábban beszámolt arról, hogy a rendezvény programjában debütál az amatőr válogatott félnehézsúlyú alapembere, Harcsa Norbert. Ám lesz egy másik kiváló amatőr versenyző, Berki Ferenc, aki szintén először bokszol hivatásosként. A mindössze 20 esztendős ökölvívó háromszoros korosztályos OB-győztes, nyert Énekes Emlékversenyt, és megjárt több világversenyt is.

A váltásról a következőket mondta el. „Unalmas és kiszámíthatatlan lett az amatőr ökölvívás, és mindig is a profi bunyó vonzott. Természetesen kellett az amatőr karrier, hogy tapasztalatokat szerezzek, de 93 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött végre elkezdhetem azt, ami mindig is igazán mozgatott. Úgy érzem, itt volt az ideje a váltásnak” - fogalmazott Berki, majd kitért céljaira is. „Eleinte csak meccselni, fejlődni és erősödni szeretnék. Talán a közeljövőben egy magyar-bajnoki címért is megmérkőzhetek, aztán később jó lenne a nagyok közé betörni!”

A profik között nagyváltósúlyú (69,85 kg) babérokra törő ökölvívó elszántan, édesapja, id. Berki Ferenc irányításával készül a debütálásra. „13 éves korom óta az édesapám készít fel, de edzőtársaim, Pintye Szabolcs, valamint Tóth Tamás is nagymértékben segítik a felkészülésem, és hasznos tanácsokkal látnak el. Motivált vagyok, tele tűzzel. Szeretném Magyarország hírnevét erősíteni a profi ökölvívásban, és odaírni a nevem Kovács István, Erdei Zsolt és Balzsay Károly nevei mögé.”

Berki Ferenc a békéscsabai Bimbó Lajos ellen kezdeti menetelését a profik táborában. A Felix Promotion október 17-i gáláját kötelek közé lép még Szellő Imre, Harcsa Norbert, Darmos József, Pintye Szabolcs, Sulák András és Bozai Gyula is. Az eseményről a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport közvetít.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel