Bedák Zsolt teltház előtt tér vissza

2013. 03. 22. 14:01
Bedák Zsolt teltház előtt tér vissza

Hosszú idő után ismét élő magyar profi bokszgálát láthat a hazai közönség a SportTV jóvoltából. Ferobox-gála szombaton.

Szombaton hosszú idő után ismét élő, televíziós profi bokszgálát láthat a magyar közönség. A Ferobox Event első ökölvívó eseményére azonban a Sport Televízió közvetítése ellenére a helyszínen is óriási az érdeklődés. Egy nappal a rendezvény előtt kevesebb mint száz jegy maradt.

Előre borítékolható tehát, hogy teltház várható Szentesen, a dr. Papp László Sportcsarnokban, ami nem is csoda, hiszen színvonalas mérkőzéseket kínál a gálán a Ferobox Event. A Sport 1-en este negyed 9-től kezdődő élő műsor első meccsén a nagy visszatérő Bedák Zsoltot láthatják az érdeklődők, aki hatmenetes meccset vív a fehérorosz Anton Bekishsel.

Rögtön utána a szlovákiai magyar, Kovács Tamás ’Tomi Kid’ következik szintén egy hatmenetes bunyóban, ellenfele Vécsei Péter lesz. Kovács legnagyobb vágya, hogy nemcsak megismertesse, hanem meg is szerettesse magát a hazai közönséggel, így ígérete szerint látványos pofonokra számíthatunk tőle.

A végére pedig két címmeccs maradt a programban: először Nagy Lajos Márk az olasz Felice Moncelli ellen lép szorítóba GBC junior középsúlyú övéért. 

Végül Nagy Sándor lép színre, aki élete első tízmenetes meccsét vívja a cirkálósúly magyar bajnoki övéért Bozai Gyula ellen. A sportcsarnok lelátóinak zsúfoltságáért részben a főmérkőzést vívók a „felelősek”, ugyanis értük sokan szorítanak majd a helyszínen, ráadásul Szegedről és Budapestről is sokan érkeznek Szentesre.

A gála egyébként az egész magyar sportéletet megmozgatja – nemcsak a bokszberkeken belül -, ugyanis londoni olimpiai bajnokunk, Berki Krisztián, vagy éppen a rali világából ismert Benik Balázs is jelen lesz ígérete szerint.

Fontos kiemelni, hogy bár a jegyek nagy része már gazdára talált, az érdeklődők még a gála előtt korlátozott számban tudnak a helyszínen belépőt váltani. Az eseményt a tv nézők a Sport 1-en 20.15-től láthatják élőben. (Felix Promotion)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel