Bedák Zsolt három év után tér vissza

2013. 03. 16. 19:14
Bedák Zsolt három év után tér vissza

Bedák Zsolt közel három év után visszatér a profi boksz világába, március 23-án Szentesen ő is szorítóba lép a Ferobox Event első nagyszabású gáláján. A budapesti ökölvívóról a Bors szombati számában jelent meg az alábbi írás.

Az ökölvívó legutóbb 2010 májusában állt a kötelek közé, amikor világbajnoki címmeccsen vereséget szenvedett Wilfredo Vazqueztől. De mi történt vele az elmúlt közel három évben?

– Az ötödik menetben eltört az állam – emlékezett vissza a bunyós. – Nagy pofonokat kaptam. Még öt menetet bírtam, aztán T. K. O.-val lett vége. Össze volt gumizva az állkapcsom még hat hétig. Ennek a vereségnek is köszönhetem, hogy így harminchoz közeledve igazi férfi lett belőlem.

Ezután akkori csapata, az Universum csődbe ment, így nem tudott neki több mérkőzést szervezni. – Folyamatosan edzettem. Kaptam ígéreteket meccsekről, pénzekről, szerződésről, így Ausztráliába repültem. Turistavízumom volt, nem beszéltem a nyelvet, ott voltam hat hetet, de nem történt semmi, hazajöttem. Az ausztrál kaland megviselt, az volt pályafutásom legnehezebb időszaka.

Közben persze el kellett tartania a családját, így civil munkát vállalt. – A Hartforce Group alkalmazott, oda tartozom most is. Sokat jelentett a segítség, főleg azért, mert a feleségemet is rosszul érintette az ausztrál út, épp akkor volt állapotos második gyermekünkkel. Mindkettőnk családja sokat segített, így jutottunk túl a válságon.

– Két gyermek boldog édesapja vagyok, az egyikük ötéves, a kisebbik kilenc hónapos. A nagyobbik, Zsolti nem szereti a bunyót, úszik és birkózik. 

Zsolt most derűlátóan tekint a ­jövőbe, de ­ki­emelte, ebben nagy szerepe van a feleségének, aki teljesen elfogadta, hogy egy ilyen veszélyes sportot űz.

– Tíz éve vagyunk együtt, amikor összejöttünk, én már bunyóztam. Mindig mellettem volt, Németországba is jöttek velem. Persze külön szobában laktunk, és ­maxi­málisan a feladatomra koncentráltam, de a tudat, hogy ott vannak velem, biztonságot adott.

A szentesi gálán nem lesz ott a felesége, de mivel a Sport Tv élőben közvetít, követni tudja az eseményeket. (forrás: bors)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elment a harcos
16420
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8547
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6556
Naseem Hamed elég durván nekiment Anthony Joshuának
6234
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel