Bedák Zsolt az elvégzett munkában hisz

2013. 09. 02. 17:51
Bedák Zsolt az elvégzett munkában hisz

Bedák Zsolt is a kötelek közé lép szeptember 13-án, a Ferobox Event következő nagyszabású boksz gáláján.

Bedák Zsolt is a kötelek közé lép szeptember 13-án pénteken, a Ferobox Event következő nagyszabású boksz gáláján Budapesten, a Barba Negrában. A csapat kispehelysúlyú kiválóságának meccsét ezúttal is élőben közvetíti a Sport Televízió.

Bedák közel hároméves kihagyás után tért vissza a profi boksz világába márciusban, Szentesen. Azóta három győztes mérkőzésen van túl, az utolsót ráadásul kiütéssel sikerült abszolválnia. Az elmúlt két és fél hónapban így egy kis jól megérdemelt pihenés is jutott neki. „Maximum két hetet pihentem, de azért rám fért. Voltunk a családdal Balatonon, nagyon jól éreztük magunkat, de gyorsan eltelt. Azóta folyamatosan edzésben vagyok."

A 29 éves ökölvívó elmondása szerint kirobbanó formában van, akár egy címmeccsre is készen állna a Magyar Esten. „Már csak alig több mint egy hét van hátra a gáláig, úgyhogy a kesztyűzésnél tartok. Most is Erdei Zsoltival készülünk közösen, ami nagyon hasznos számomra. Úgy érzem, nagyon jó állapotban és formában vagyok, akár 12 menetet is elvállalnék."
Bedák Zsolt és Erdei Zsolt
A pozitív előjeleket tovább gyarapítja, hogy ellenfele egyáltalán nem ismeretlen Bedák számára. „Kassai Ignáccal egy ob-n már boxoltam, de még nagyon régen, amatőrként. Ha jól emlékszem, nyertem ellene."

A 18 győzelmet és mindössze 1 vereséget számláló bokszolónak a Barba Negra hazai pálya, hiszen az élete a fővároshoz kötődik. „Rengeteg barátom jelezte, hogy ott szeretne lenni és szurkolni nekem. A feleségem viszont szerintem ezúttal is inkább otthon marad a gyerekekkel és megnézi a tv-ben."

Természetesen Bedáknál sem hagyhattuk ki a kulcskérdést, hogy vajon mit szól az esemény időpontjához, vagyis a péntek 13-ához? „Egyáltalán nem vagyok babonás, úgyhogy semmit nem jelent számomra ez a dátum. Csak az elvégzett munkában hiszek."

Szenzációs nap vár egyébként az ökölvívás szerelmeseire szeptember 13-án, hiszen a budapesti BarbaNegrában Nagy Sándor és Kovács 'Vipera' Attila is Magyar-bajnoki címmeccsen bokszol, de szorítóba lép két ifjú tehetség Baranyi Richárd és Baran Attila és a csapat legújabb igazolása, Bozai Gyula is megmutatja, hogy mennyire (nem) babonás a Sport Televízió által élőben közvetített, a szervezők által Magyar Estre keresztelt gálán. A fellépő bokszolók szinte kivétel nélkül a magyar ranglista első három helyén szerepelnek súlycsoportjukban. 

A Felix Promotion sajtóközleménye
Fotó: Hrotkó Bálint
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9283
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7485
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6258
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
3964
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel