Balzsay Károly novemberben egy kőkemény sztárral bokszolhat

2009. 08. 17. 19:54
Balzsay Károly novemberben egy kőkemény sztárral bokszolhat

A Badlefthook című lap jelentése szerint a Golden Boy Promotions megpróbál összehozni egy Balzsay Károly – Sakio Bika WBO vb-küzdelmet a november 28-án, Kanadában megrendezésre kerülő bokszgálán, melyet az amerikai HBO közvetít, és a főmérkőzés a Lucian Bute – Librado Andrade IBF bajnoki összecsapás lesz.

Ha a gála létrejön ezzel a programmal, úgy az HBO méltó választ ad a Showtime nagyközépsúlyú tornájára, hisz a nemzetközi szakírók szerint ennek a négy bunyósnak (Balzsay, Bute, Andrade és Bika) helye lenne a „Super Six” sorozatban is.

A kameruni-ausztrál Sakio Bika (28 győzelem – 3 vereség – 2 döntetlen) hatalmas elismerésnek örvend, ugyanis pár éve megnyerte a „Contender” című valóságshowt, és Joe Calzaghe is azt nyilatkozta róla, hogy hosszú pályafutása során nem bokszolt nála erősebb ökölvívóval.

Ha realizálódik a meccs, úgy Balzsay egycsapásra ismert lesz a boxvilágban, noha azt is fontos megjegyezni, hogy Bika az egyik legnehezebben verhető bokszoló a súlycsoportban. A tárgyalások tényét az Universum képviselője hétfő délben megerősítette a budapesti sajtótájékoztatón.

Mint ismert, pár hete stratégiai megállapodást kötött az Universum Boksz-Promotion és a Golden Boy Promotions!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel