Balzsay Károly: „Megcsináltam, amit elterveztem” - interjú

2011. 08. 28. 11:00
Balzsay Károly: „Megcsináltam, amit elterveztem” - interjú

A nagyközépsúlyú klasszis immáron kétszeres világelsőnek mondhatja magát, noha nem is olyan régen még a visszavonulás gondolatával kacérkodott. A Blikk interjúja Balzsay Károllyal (24-2), a WBA nagyközépsúlyú bajnokával.

Balzsay KárolyKaroly Balzsay

Tudott aludni a győzelem után?

- Tudni tudtam, de nem ment könnyen, megint tekintélyes lett a sérüléslista. Beszakadt a dobhártyám, a bal szemem alatt felrepedt a bőr, beda­gagadt az arcom és a kezeim is fájnak. De a lelkem az vajp­uha!

Akkor megérte belevágni az ukrajnai kalandba?

– Mindenképpen! Ugyan nem volt könnyű elviselni a hosszú felkészülés kínjait, és a meccs is meglehetősen kemény volt, de újra világbajnok vagyok, méghozzá egy magasan jegyzett szervezetnél, ezúttal a WBA-nál. Nem bokszoltam valami jól, de a szívem szerencsére vitt előre, és megcsináltam, amit elterveztem.

Kárpótolja a siker az elmúlt két év szenvedéseiért, bizonytalanságaiért?

– Ez jó kérdés... Kárpótlásról talán nem beszélhetünk, de mindenképpen elégtétel, hogy vissza tudtam kapaszkodni a csúcsra. Megnyugvással tölt el, hogy képes voltam erre, és igazolja a döntésemet, hogy folytattam a pályafutásomat.

Bőven érte támadás két veresége után, elgondolkozott a visszavonuláson is. Soha jobbkor nem jön siker.

– Pontosan, ez a győzelem most nagyon fontos volt! A negatív felhangokat mindig igyekeztem kizárni, de volt rajtam némi nyomás az tény. Most viszont már elmúlt a stressz, remekül érzem magam.

Hogyan tovább? Elvileg a pénteki meccs győztesének az öv korábbi birtokosával, Dmitrij Szartiszonnal kell összecsapnia.

– Decemberig nem akarok foglalkozni a folytatással, pihenésre van szükségem. Az Universum vezetője, Dietmar Poszwa megsúgta, elképzelhető, hogy Szartiszon a sok sérülése miatt visszavonul, így más vonalon indulhatnak el. Egyelőre azonban ez sem érdekel, csak hogy kifújjam magam.

Akkor irány a strand?

– Bár úgy lenne! A nyaram a munkára ment rá, de beszakadt dobhártyával és szétrepedt fejjel a víz közelébe sem mehetek egyelőre. Viszont majd nézhetem a partról, ahogy a feleségem és a két lányom pancsol.

A Balzsay - Kastanov meccs felvétele - videó >>>

forrás: blikk.hu
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel