Balzsay: hiányzik az olimpiai arany

2015. 10. 30. 22:35
Balzsay: hiányzik az olimpiai arany

Balzsay Károly reméli, hogy apaként, és edzőként részese lesz olimpiai győzelemnek. Profi ökölvívó világbajnokunk erről a Pesti Magyar Színházban beszélt.

Balzsay volt ugyanis az első vendége a színházban megtartott beszélgetős estnek. A sportember elmondta, mindegyik eredményére büszke, amit pályafutása során elért, de az olimpiai bajnoki cím hiányzik neki.

Elbert Gábor, a Pécsi Tudományegyetem tanára, sportvezető, korábbi sport-szakállamtitkár, és egyben moderátora az eseménynek, elmondta: Zalán Jánossal, a Pesti Magyar Színház igazgatójával találták ki a rendezvénysorozatot, és az a céljuk, hogy a legyen a színház egy közösségi tér, ahol nem „csak” akkor van élet, amikor tart egy előadás! Balzsay Károly őszintén beszélt sikereiről, küzdelmeiről - többek között.

forrás: MÖSZ
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32775
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel