Bacskai Balázs történelmet írt
A Felix Promotion boxgáláján izgalmas, feledhetetlen küzdelmeket láthatott a közönség.
Az est főmérkőzésén, amely talán az évtized legjobban várt magyar ringcsatája volt, a debütáló Bacskai Balázs lett a középsúly magyar bajnoka, miután az ő keze lendült magasba a tíz menetes, Harcsa Norbert (8 győzelem, 1 vereség) elleni párharcot követően. Fantasztikus küzdelmet vívott a két magyar klasszis, Harcsa inkább a küzdelem első harmadában tudott érvényesülni, de a nagyobb sebességre kapcsoló Bacskai később állva hagyta, s végül vitathatatlan, pontozásos győzelmet aratott. A nyertes, amatőrként Európa-bajnok, junior világbajnok olimpiai öklöző élete első profi meccsén mindjárt magyar bajnok lett, amire még nem volt példa a sportág honi történetében.
„A harmadik menettől simább volt, de le a kalappal Norbi előtt, hiszen többször azt hittem, hogy megcsíptem, és idő előtt meg tudom oldani a küzdelmet, ő viszont mindig tudott újítani” - fogalmazott Bacskai Balázs „Benji”. „Nagyon jó küzdelem volt, köszönöm a csapatomnak, hogy hittek bennem.”
A másik magyar-bajnoki címmérkőzésen, nagyváltósúlyban, Fazekas László szoros küzdelemben, szintén pontozással nyerte az övet, Kispál Zoltán ellenében. A nagypehelysúlyú WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán „Caramel” izgalmas, rendkívül látványos adok-kapok meccsen diadalmaskodott az addig veretlen grúz Dato Nanava (8 győzelem, 1 vereség) ellen.
A felvezető programban Berki Ferenc tovább növelte győzelmei számát, miután az ötödik menetben TKO-val legyőzte Renat Samedov-ot, míg a cirkálósúlyú magyar bajnok Darmos József Varga Tibort múlta felül a 2. menetben. A Felix Promotion szezonzáró eseményén Törteli Balázs, Egedi Renátó és Márton Balázs is győztesen hagyta el a Kalászi Sportcsarnokban felállított szorítót. Folytatás szeptemberben.