Az öv vonzásában - felixes versenyzők a Nagy Sportágválasztón

2013. 05. 28. 10:28
Az öv vonzásában - felixes versenyzők a Nagy Sportágválasztón

Majd' húszezer látogató, és seregnyi sportág, ami közül választhattak a gyerekek – óvodástól a középiskolás korig. Jó néhány olimpiai és világbajnok segített az eligazodásban, akik nyilván mind-mind a saját sportáguk mellett „kampányoltak”.

A Budapesti Nagy Sportágválasztóban az a jó, hogy a gyerekek (és a vállalkozó kedvű felnőttek, esetleg élsportolók) mindenféle érdekes sportágat kipróbálhattak pénteken és szombaton a Merkapt Sportcentrumban.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Felix Promotion sportmenedzser-iroda versenyzői is részt vettek a rendezvényen, amelyen a legnépszerűbb nyilván az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián, valamint az ökölvívó Kelemen Balázs volt – utóbbi frissen megszerzett WBO-övét az összes gyerek a kezébe akarta venni, fel akarta emelni, lefényképezkedni vele.

„Jó érzés volt, hogy ennyien odajöttek, kérdezgettek az ökölvívásról, mindenki meg akarta érinteni az övemet, így még büszkébb voltam rá, hogy sikerült megszereznem” – mondta Kelemen.

A Felix Promotion sportolói közül egyébként pénteken Kelemen Balázs, Bedák Zsolt, Baran Attila és Farkas Norbert találkozott a srácokkal, míg szombaton Berki Krisztián, Kelemen Balázs, Kovács Vipera Attila és visszatért a síelő Farkas Norbert.
Bedák Zsolt és Baran AttilaBedák Zsolt és Baran Attila
„A pénteki közös, színpadi bemelegítés után a ringben megmutattuk a fiataloknak az ökölvívás alapjait és az edzésen használt eszközöket. A gyerekek nagyon lelkesek, érdeklődőek voltak, ami minket is inspirált. Remélem, az élmény hatására sokan választják a mi sportágunkat, sokan kezdenek el bokszolni” – nyilatkozta Bedák Zsolt, akihez hasonlóan a síelő Farkas Norbert is remekül érezte magát, bár számára nem jelentett újdonságot a Sportágválasztó, hiszen már tavaly is részt vett rajta.

„Elvittem az összes, versenyen használt felszerelésemet, sőt, egy edzésen alkalmazott, egyensúly-javító eszközt is bemutattam a gyerekeknek, ami nagyon népszerű volt. Szombaton már én magam is kipróbáltam néhány érdekes sportágat, s emellett a sípályánál segítettem a kicsiknek a helyes csúszás-technika elsajátításában. Nagyon lelkesek voltak!” – mosolygott Farkas Norbi.

Érdekes volt az idei Sportágválasztón a sportantropometriai mérés, amellyel meghatározható, hogy az adott gyermekhez genetikai adottságai, testalkata alapján milyen mozgásforma illik leginkább. A hétéves kortól végezhető méréssel (maximum három centi eltéréssel) az is megállapítható, hogy 18 éves korában milyen magas lesz a gyermek, így még könnyebben javasolnak neki sportágat.

a Felix Promotion sajtóközleménye
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel