Az orvos döntött, Amir Khan győzött

2011. 04. 17. 00:43
Az orvos döntött, Amir Khan győzött

Szombat este a manchesteri MEN Arénában került megrendezésre az Amir Khan – Paul McCloskey összecsapás a Boksz Világszövetség (WBA) kisváltósúlyú vb-övéért.

Amir Khan vs Paul McCloskey.jpgAmir Khan vs Paul McCloskey.jpg

Jó meccsre volt kilátás, hiszen a vb-címvédő a veretlen Európa-bajnokkal csapott össze, ráadásul mindezt tetézte az a tény, hogy egy angol-ír párharcot hoztak tető alá a promóterek. Khan villámgyors, jó mozgású, iskolázott bokszoló, míg a fordított alapállású McCloskey kevésbé „csiszolt”, de jól védekező, és kiszámíthatatlanul ütő ökölvívó.

A mérkőzésen az első pillanattól kezdve érezni lehetett azt a kis pluszt, ami izgalmassá tette azt. Khan uralta a küzdelmet, főleg kézsebességével, de komoly kárt nem tudott tenni ellenfelében, aki végig leengedett kézzel bokszolt, s látványosan „gurult” az ütésekkel – így hatástalanítva azokat. McCloskey-nak több alkalommal sikerült megvillannia, de a meccs képen nem sikerült tartósan változtatnia. Úgy tűnt, hogy a kihívó minden reménye „egy nagy ütés”, melyek azonban – egy kivételével – a hatodik menetig elzúgtak Khan álla mellett.

Aztán a hatodik menet derekán a két bokszoló összefejelt (abszolút vétlen volt az eset, s mindkét fél egyformán felelős volt érte), amelynek következtében McCloskey bal szemöldöke függőlegesen szétrepedt. A mérkőzésvezető azonnal a ringorvost hívta (aki furcsa mód a küzdőtérre belépve vizsgálta meg a versenyzőt), ami után beszüntették a találkozót. A szabályok értelmében a pontozólapok összesítésre került sor, de az már a meccs képe alapján is egyértelmű volt, hogy Khan nyert. Így is történt, hiszen 60-54, 60-54 és 60-54 lett a hivatalos verdikt.

Kár volt az idő előtti befejezésért, mert bár Khan vitán felül jobb volt, de a kihívó egyáltalán nem volt megverve, és a meccs befejezéséig végig „vibrált a két bunyós között a levegő”. McCloskey csapata visszavágóért kiáltott, de Khan úgy nyilatkozott, hogy a küzdelem bebizonyította, miszerint nincsenek a kihívóval egy szinten, így nem indokolt második találkozóról beszélni. Khan a hírek szerint júliusban a WBO/WBC világbajnok Tim Bradley-vel csap össze.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5665
Fekete László ambiciózus tervei
12589
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
373
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3068
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel