Mike Tyson vs. Jake Paul - Mindenki a hamvaiból feltámadó „Főnixet” várja
1849
Az első 114 év - A magyar ökölvívás hőskora
2018. 07. 25. 14:52
Lebilincselő írás Ch. Gáll András tollából a magyar ökölvívás hőskoráról.
Rengeteg érdekes és meghökkentő történettel 1822-től 1936-ig.
Az első magyar, aki dokumentáltan bokszkesztyűt húzott, báró Wesselényi Miklós volt. Az „árvízi hajós” 1822-ben gróf Széchenyi Istvánnal angliai körutazást tett, s meglátogatott egy híres boksztermet is, ahol maga is megpróbálkozott az „önvédelem nemes művészetével”. Mindez persze csak történelmi kuriózum, ami viszont már az ökölvívás elterjedésével kapcsolatos tény, az a MAC (Magyar Athleticai Club) megalakulása 1875-ben, az első elnöke gróf Esterházy Miksa volt. A klub keretén belül ökölvívó szakosztály is működött. 1875. május 6-án már egy súlycsoportban versenyt is rendezett a MAC, amelyen bizonyos Fittler Kamill győzött.
A fejlődés azonban lassú volt, és amikor a sportág felkerült 1904-ben az olimpiai programba, hazánk még nem tudott versenyzőket küldeni St. Louisba.
1920 tavaszán végre megalakult a Magyar Birkózók Szövetsége, ezen belül augusztus 8-án létrejött a bokszoló-szakosztály, amelynek elnöke Dr. Tatics Péter, a századforduló nagyszerű ökölvívója, mellesleg jogászprofesszor, lett.
Az első jelentősebb hazai esemény az 1923. április 1-jén nyolc súlycsoportban megrendezett főváros bajnoksága volt. Az év végén, december 22-én rendezték meg az első felnőtt magyar ökölvívó bajnokságot hét súlycsoportban. A magyar ökölvívók első nemzetek közötti megméretése 1924. június 1-jén volt Budapesten, ahol 10:2-re, meglehetősen könnyedén diadalmaskodott válogatottunk az osztrákok felett. „A magyar válogatottak szenzációs és váratlan győzelme – Három mérkőzést Knock outtal, egyet feladással nyertünk – Gyönyörű mérkőzések, nagy közönség” - harsogta a Nemzeti Sport 1924. június 2-ai száma. A légsúlyban bizonyos Sas (Adler) Zsigmond – aki a beteg Szobolevszky helyére ugrott be a „reprezentatívok” közé – knock outtal győzött Vogl ellen.
„Már az első menetben kitűnt Sas nagyobb ütőképessége s technikája, s a második menetben egy jókor alkalmazott állkapocsütéssel földre terítette ellenfelét, akit a bíró kiszámolt” - fogalmazott a korabeli Nemzeti Sport.
S hogy miért Sas mérkőzését emeltük ki? Mert bizony a kor magyarosítási hullámának „áldozatul esett” Adler Zsigmondról van szó, Papp Laci későbbi legendás edzőjéről.
Az 1924-es párizsi olimpián mindössze két bokszolóval mutatkoztunk be, Löwig Béla vitatható vereséget szenvedett belga ellenfelétől, Vörös Pál pedig eltévedt, étlen-szomjan bolyongott a nagyvárosban, majd hozzájutott egy darab szalámihoz, amit befalt, s mire végre megtalálta az olimpiát, s mérlegelnie kellett, átesett a súlyhatáron, s mehetett haza dolgavégezetlenül.
1925-ben végre megalakult az önálló Magyar Ökölvívó Szövetség, élén gróf Sigray Antal elnökkel. Ugyanabban az évben Stockholmban megrendezték az első hivatalos Európa-bajnokságot, amelyre a vesztes országok közül egyedül hazánkat hívták meg. Győzelmet nem arattunk, erre még Adlernek és Gelb (Gelbai) Miklósnak volt a legnagyobb esélye, de angol ellenfelükkel szemben mindkettejüket lepontozták.
Így érkeztünk el az 1928-as amszterdami olimpiához. Négy versenyzőnk lépett szorítóba – Széles, Gelbai és Szobolevszky hamar búcsúra kényszerült -, s közülük Kocsis Antal légsúlyban olimpiai bajnok lett. Kocsis az FTC első olimpiai bajnoka is egyben! A 23 éves kispesti fiú egyszersmind az első magyar ökölvívó Európa-bajnok is, mert az amszterdami olimpia egyben Eb is volt. Kocsis a spanyol Villanovát, a német Ausböcköt, az olasz Cavagnolit és a döntőben a francia Armand Apellt verte, s lett aranyérmes. Az eredményhirdetés utáni megható pillanatokról dr. Vadas Gyula főszerkesztő helyszíni jelentése számolt be a Nemzeti Sportban: „Eléje teszem emlékkönyvemet, és megkérem, írjon bele valamit. Még liheg, rákönyököl az asztalra, gondolkodik. Majd írni kezd, de a ceruza nehezen mozog a kezében. (…) Meg-megáll, lehajtja a fejét, majd észreveszem, hogy sír. Könnyei ráfolynak az emlékkönyv lapjaira. Most megnézem, mit írt. Ezt olvasom: - A trianoni békeszerződésért... Éljen Magyarország!”
1930-ban Budapest rendezte az Európa-bajnokságot, amelyet Horthy Miklós kormányzó nyitott meg. A versenyek abszolút magyar fölényt hoztak, hiszen Énekes István (19 évesen!), Széles János, és Szabó Gyula révén hazánk három aranyérmet zsebelt be. Ehhez járult Szobolevszky Sándor és Szigeti Lajos két ezüstérme, így Magyarország az első helyen végzett az éremtáblázaton, és a nemzetek közötti pontversenyt is megnyerte. Ekkor Kocsis Antal már messze járt, előbb Dél-Amerikában, majd az Egyesült Államokban telepedett le, Tony Kocsis néven profi bokszoló volt - nem sok sikerrel.
Az 1932-es Los Angeles-i olimpia a légsúlyú Énekes diadalmenetét hozta. (Az angyalföldi születésű Énekes egyébként felbukkan Kondor Vilmos nagy sikerű Budapest noir című detektívregényében). Kalmár István, a Nemzeti Sport kiküldött tudósítója így írt a mexikói Francisco Cabanas ellen simán megnyert döntő utáni eredményhirdetésről: „100.000 ember hallgatta a losangelesi stadionban állva a magyar himnuszt, amely Énekes István világbajnokságát jelentette.” Tegyük hozzá: egyszersmind Európa- és olimpiai bajnokságát.
A történetnek szomorú epilógusa van: Énekes 1940-ben szerelmi bánatában öngyilkos lett...
1934-ben újra Magyarország rendezte a kontinensviadalt, amelyen már 13 nemzet 74 öklözője vett részt. Kis Elemér szövetségi kapitánynak a legfőbb gondot az jelentette, hogy a csapat összeállításánál kit nevezzen, hiszen minden súlycsoportban három-négy azonos képességű öklözővel rendelkezett. Az angolok visszatérése ellenére ismét Magyarország nyerte könnyedén a nemzetek pontversenyét. Énekes István újra kontinensbajnok lett, míg Szigeti Lajosnak első alkalommal sikerült aranyérmet szereznie. Rajtuk kívül még négy ezüstérmet nyertek versenyzőink: Kubinyi Frigyes, Frigyes Dezső, Harangi Imre, és Varga István szerezte ezeket a medáliákat. (Harangi diadalútja ezzel az ezüsttel kezdődött.)
A berlini olimpia 1936-ban egy nyíradonyi – más források szerint hajdúsámsoni – srác, Harangi Imre diadalától volt hangos. A könnyűsúlyú Harangi az elődöntőben szemsérülést szenvedett. Tarics Sándor, Harangi jó barátja – a Berlinben olimpiai bajnokságot nyerő vízilabda-válogatottunk tagja, aki 2016-os haláláig a földkerekség legidősebb élő olimpiai bajnoka volt – kitalálta, hogy mindkét szemére tegyenek kötést, így döntőbeli ellenfele, a lett Stepulov nem fogja tudni, melyik szem sérült.
Így is történt, s bár Stepulov belefejelt Harangi sérült szemébe, amely erősen vérezni kezdett, a magyar fiú megnyerte tizedik berlini aranyérmünket.
Amellyel nagyjából befejezettnek tekinthetjük a magyar ökölvívás hőskorát.
A fejlődés azonban lassú volt, és amikor a sportág felkerült 1904-ben az olimpiai programba, hazánk még nem tudott versenyzőket küldeni St. Louisba.
1920 tavaszán végre megalakult a Magyar Birkózók Szövetsége, ezen belül augusztus 8-án létrejött a bokszoló-szakosztály, amelynek elnöke Dr. Tatics Péter, a századforduló nagyszerű ökölvívója, mellesleg jogászprofesszor, lett.
Az első jelentősebb hazai esemény az 1923. április 1-jén nyolc súlycsoportban megrendezett főváros bajnoksága volt. Az év végén, december 22-én rendezték meg az első felnőtt magyar ökölvívó bajnokságot hét súlycsoportban. A magyar ökölvívók első nemzetek közötti megméretése 1924. június 1-jén volt Budapesten, ahol 10:2-re, meglehetősen könnyedén diadalmaskodott válogatottunk az osztrákok felett. „A magyar válogatottak szenzációs és váratlan győzelme – Három mérkőzést Knock outtal, egyet feladással nyertünk – Gyönyörű mérkőzések, nagy közönség” - harsogta a Nemzeti Sport 1924. június 2-ai száma. A légsúlyban bizonyos Sas (Adler) Zsigmond – aki a beteg Szobolevszky helyére ugrott be a „reprezentatívok” közé – knock outtal győzött Vogl ellen.
„Már az első menetben kitűnt Sas nagyobb ütőképessége s technikája, s a második menetben egy jókor alkalmazott állkapocsütéssel földre terítette ellenfelét, akit a bíró kiszámolt” - fogalmazott a korabeli Nemzeti Sport.
S hogy miért Sas mérkőzését emeltük ki? Mert bizony a kor magyarosítási hullámának „áldozatul esett” Adler Zsigmondról van szó, Papp Laci későbbi legendás edzőjéről.
Az 1924-es párizsi olimpián mindössze két bokszolóval mutatkoztunk be, Löwig Béla vitatható vereséget szenvedett belga ellenfelétől, Vörös Pál pedig eltévedt, étlen-szomjan bolyongott a nagyvárosban, majd hozzájutott egy darab szalámihoz, amit befalt, s mire végre megtalálta az olimpiát, s mérlegelnie kellett, átesett a súlyhatáron, s mehetett haza dolgavégezetlenül.
1925-ben végre megalakult az önálló Magyar Ökölvívó Szövetség, élén gróf Sigray Antal elnökkel. Ugyanabban az évben Stockholmban megrendezték az első hivatalos Európa-bajnokságot, amelyre a vesztes országok közül egyedül hazánkat hívták meg. Győzelmet nem arattunk, erre még Adlernek és Gelb (Gelbai) Miklósnak volt a legnagyobb esélye, de angol ellenfelükkel szemben mindkettejüket lepontozták.
Így érkeztünk el az 1928-as amszterdami olimpiához. Négy versenyzőnk lépett szorítóba – Széles, Gelbai és Szobolevszky hamar búcsúra kényszerült -, s közülük Kocsis Antal légsúlyban olimpiai bajnok lett. Kocsis az FTC első olimpiai bajnoka is egyben! A 23 éves kispesti fiú egyszersmind az első magyar ökölvívó Európa-bajnok is, mert az amszterdami olimpia egyben Eb is volt. Kocsis a spanyol Villanovát, a német Ausböcköt, az olasz Cavagnolit és a döntőben a francia Armand Apellt verte, s lett aranyérmes. Az eredményhirdetés utáni megható pillanatokról dr. Vadas Gyula főszerkesztő helyszíni jelentése számolt be a Nemzeti Sportban: „Eléje teszem emlékkönyvemet, és megkérem, írjon bele valamit. Még liheg, rákönyököl az asztalra, gondolkodik. Majd írni kezd, de a ceruza nehezen mozog a kezében. (…) Meg-megáll, lehajtja a fejét, majd észreveszem, hogy sír. Könnyei ráfolynak az emlékkönyv lapjaira. Most megnézem, mit írt. Ezt olvasom: - A trianoni békeszerződésért... Éljen Magyarország!”
1930-ban Budapest rendezte az Európa-bajnokságot, amelyet Horthy Miklós kormányzó nyitott meg. A versenyek abszolút magyar fölényt hoztak, hiszen Énekes István (19 évesen!), Széles János, és Szabó Gyula révén hazánk három aranyérmet zsebelt be. Ehhez járult Szobolevszky Sándor és Szigeti Lajos két ezüstérme, így Magyarország az első helyen végzett az éremtáblázaton, és a nemzetek közötti pontversenyt is megnyerte. Ekkor Kocsis Antal már messze járt, előbb Dél-Amerikában, majd az Egyesült Államokban telepedett le, Tony Kocsis néven profi bokszoló volt - nem sok sikerrel.
Az 1932-es Los Angeles-i olimpia a légsúlyú Énekes diadalmenetét hozta. (Az angyalföldi születésű Énekes egyébként felbukkan Kondor Vilmos nagy sikerű Budapest noir című detektívregényében). Kalmár István, a Nemzeti Sport kiküldött tudósítója így írt a mexikói Francisco Cabanas ellen simán megnyert döntő utáni eredményhirdetésről: „100.000 ember hallgatta a losangelesi stadionban állva a magyar himnuszt, amely Énekes István világbajnokságát jelentette.” Tegyük hozzá: egyszersmind Európa- és olimpiai bajnokságát.
A történetnek szomorú epilógusa van: Énekes 1940-ben szerelmi bánatában öngyilkos lett...
1934-ben újra Magyarország rendezte a kontinensviadalt, amelyen már 13 nemzet 74 öklözője vett részt. Kis Elemér szövetségi kapitánynak a legfőbb gondot az jelentette, hogy a csapat összeállításánál kit nevezzen, hiszen minden súlycsoportban három-négy azonos képességű öklözővel rendelkezett. Az angolok visszatérése ellenére ismét Magyarország nyerte könnyedén a nemzetek pontversenyét. Énekes István újra kontinensbajnok lett, míg Szigeti Lajosnak első alkalommal sikerült aranyérmet szereznie. Rajtuk kívül még négy ezüstérmet nyertek versenyzőink: Kubinyi Frigyes, Frigyes Dezső, Harangi Imre, és Varga István szerezte ezeket a medáliákat. (Harangi diadalútja ezzel az ezüsttel kezdődött.)
A berlini olimpia 1936-ban egy nyíradonyi – más források szerint hajdúsámsoni – srác, Harangi Imre diadalától volt hangos. A könnyűsúlyú Harangi az elődöntőben szemsérülést szenvedett. Tarics Sándor, Harangi jó barátja – a Berlinben olimpiai bajnokságot nyerő vízilabda-válogatottunk tagja, aki 2016-os haláláig a földkerekség legidősebb élő olimpiai bajnoka volt – kitalálta, hogy mindkét szemére tegyenek kötést, így döntőbeli ellenfele, a lett Stepulov nem fogja tudni, melyik szem sérült.
Így is történt, s bár Stepulov belefejelt Harangi sérült szemébe, amely erősen vérezni kezdett, a magyar fiú megnyerte tizedik berlini aranyérmünket.
Amellyel nagyjából befejezettnek tekinthetjük a magyar ökölvívás hőskorát.
Ch. Gáll András, melyet a monokli.com a MÖSZ közösségi felületéről vett át
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Felkapott