Audley Harrison szerint a britek szembefordultak David Haye-jel

2010. 10. 28. 21:33
Audley Harrison szerint a britek szembefordultak David Haye-jel

November 13-án, Manchesterben rendezik a David Haye – Audley Harrison összecsapást, amelyet olyan nyilatkozatháború előzött meg, ahol egyik bunyós sem maradt adósa a másiknak.

Természetesen a komolyabb mélyütéseket most is a nagyszájú David Haye vitte be, ami könnyen megbosszulhatja magát. Harrison szerint a brit rajongók elfordultak Haye-től. A 39 éves olimpiai aranyérmes kihívó ezen a héten érkezett haza az egyesült államokbeli edzőtáborból, és úgy látja, hogy a közvélemény neki drukkol. 

Haye vs Harrison„Elárasztottak a rajongói levelek, melyeket a közösségi portálokon, és a személyes honlapomon keresztül juttattak el hozzám. Halás vagyok, hogy több ezer embertől kaptam üzenet, akik az én sikeremért szorítanak” – jelentette ki Harrison. „Az emberek többsége értékeli az erőfeszítéseimet, az eltökéltségemet és a kitartásomat, valamint azokat az áldozatokat, melyeket az álmaim megvalósítása érdekében hozok. Ahogy a küzdelem elkezdődik, David meg fog lepődni, és rádöbben, hogy a brit nyilvánosság szembefordult vele, és én kielégítem az emberek vágyát azzal, hogy legyőzöm őt, és visszahozom az egóját a földre. Kemény lesz, de nem is akarok könnyű győzelmet.”

Természetesen elképzelhető, hogy az emberek többsége tényleg Audley Harrisonnak fog drukkolni, hiszen ellenfele valóban tett néhány helytelen kijelentést, ám az is sokat nyom a latba, hogy ilyenkor a semleges szurkolók sokkal inkább az esélytelenebb győzelméért szorítanak. Az esélytelenebb egyértelműen Audley Harrison, aki korábban már tapasztalta, hogy milyen az, ha az egész csarnok az ő vereségét kívánja. 

a profibox.hu írása
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel