Anthony Joshua: Whyte 2019-ben bokszolhatott volna ellenem

2020. 08. 24. 08:01
Anthony Joshua: Whyte 2019-ben bokszolhatott volna ellenem

Whyte éveket várt a vb-címmeccsre, pedig már lehetett volna 2019-ben.

Joshuával bokszolhatott volna 2019-ben.

Mint ismert, szombat este Dillian Whyte (27 győzelem, 2 vereség) kiütéses vereséget szenvedett Alexander Povetkin ellen, így elvesztette Tyson Fury azonnali kihívásának jogát. A brit ökölvívó éveket dolgozott azért, hogy vb-címmérkőzésen léphessen ringbe, s ez most minimum újabb egy éves csúszást szenved.

Ugyanakkor a WBO/WBA/IBF nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua elárulta, hogy ha Whyte akarta volna, úgy már 2019. tavaszán lehetett volna vb-címmérkőzése; Joshua ugyanis meg kívánta adni Whyte számára a visszavágási lehetőséget, ám az nem élt vele. Állítólag Whyte komolyan megsértődött azon, hogy „mindössze” 4 millió fontot kínáltak neki a 2019. áprilisára tervezett párharcért, miközben Tyson Fury-nak azokban a hetekben ennek többszörösét ajánlották.

Joshua Whyte elutasítását követően kötötte le a 2019. júniusi, New York-i összecsapását, ahol végül a beugró Andy Ruiz Jr-ral küzdött, aki kiütötte a világbajnokot. Joshua ugyanakkor továbbra sem zárja ki, hogy 2015. után ismét megküzdjön Dillian Whyte-tal.

Ha Dillian világbajnoki címmérkőzést akar, és nincs semmi más kötelezettségem, akkor jöhet, adok neki munkát. - fogalmazott Joshua.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35510
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4125
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
794
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5265
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel