Anthony Joshua december 5-én vagy 12-én bokszol

2020. 07. 31. 16:49
Anthony Joshua december 5-én vagy 12-én bokszol

Nem ütköznek a Fury-Wilder mérkőzéssel.

Eddie Hearn nyilatkozott.

A nemzetközi szaksajtóban megjelentek szerint december 5-én, vagy december 12-én kerül megrendezésre az IBF világszervezet által kötelezően elrendelt Anthony Joshua vs Kubrat Pulev párharc, melyen a brit címvédő természetesen a WBA és a WBO öveit is kockára teszi.

Úgy tűnik, hogy a Fury-Wilder meccset december 19-én rendezik, így mi az egy vagy két héttel korábbi időpontra koncentrálunk. A Pulev-meccs egy nagyon jó állomás lesz a Tyson Fury elleni összecsapás előtt. Sok pénzbe kerül, hogy nem nyithatjuk meg mindenki előtt a kapukat, ezért egy limitált nézőszámú, de minden szempontból prémium gálát akarunk bemutatni. A járvány miatt ugyanis beszűkültek a lehetőségek, és hiába fogadná a harcot tárt karokkal például Szaúd-Arábia, ott csak jövőre rendezhetnénk meg.

– fogalmazott Eddie Hearn, az esemény promótere.

Mint ismert, az eredeti elképzelések szerint ezt a mérkőzést már nyáron meg kellett volna rendezni, ám a „járványhelyzet” miatt, mint sok egyéb mást, elhalasztották a párharcot.


Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15394
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9408
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6342
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6356
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel