Andy Ruiz Jr. az arénában tett fogadalmat

2019. 11. 29. 13:30
Andy Ruiz Jr. az arénában tett fogadalmat

Az aréna áll, és fantasztikus.

15 ezres aréna 1,5 hónap alatt.

December 7-én, Szaúd-Arábiában rendezik az Andy Ruiz vs Anthony Joshua nehézsúlyú WBA/WBO/IBF világbajnoki összecsapást, a két harcos visszavágóját. A címvédő mexikói Andy Ruiz Jr (33 győzelem, 1 vereség), aki a hét eleje óta a helyszínen edz, optimistán nyilatkozott.

Ruiz Jr csütörtökön meglátogatta a kizárólag erre az egy alkalomra (!) felépített 15 ezres arénát.

Ez varázslatos, hogy mindössze másfél hónap alatt minden elkészült. Csodálatos, hogy itt harcolhatunk, igazán történelmi küzdelem lesz, de azt tervezem, hogy én írjam azt a történelmet. Minden rajongómat kérem, hogy támogassanak ebben a harcban, melynek során két nagyszerű srác fog összecsapni. Ő megpróbálja elvenni tőlem az öveimet, ezért én mindent meg fogok tenni, hogy ez ne sikerüljön neki. Semmiképp nem fogom feladni, és mindent elkövetek, hogy az én kezemet emeljék magasba a meccs után. - jelentette ki Andy Ruiz Jr.

TV: a küzdelmet és a boxgálát itthon a Sport1 csatorna élőben sugározza, éspedig december 7-én, 21 órától.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel