Andó László Emlékverseny Békéscsabán

2012. 10. 11. 08:20
Andó László Emlékverseny Békéscsabán

Ötödik alkalommal került megrendezésre Békéscsabán az Andó László Nemzetközi, Shotokan Karate Emlékverseny, amely megálmodójának, a fiatalon elhunyt shotokan karate mesternek, Andó Lászlónak állít emléket. A verseny egyben idei második versenye volt a DTKM Karate Ligának is és a már megszokott külföldi vendég sportolók is megtisztelték jelenlétükkel.

A szerbiai, zrenjanini Banatsky Cvet klub és a romániai, nagyszalontai Shotokan karate Klub versenyzői nem első ízben álltak Békéscsabán a tatamira. Andóné Bócsik Katalin is, aki a szokásoknak megfelelően egy-egy serleget adott át a megjelent külföldi csapatok képviselőinek. Az irányzatokat tekintve a shotokan karate képviselőin kívül az All-Style Karate és Kick-box, és az ITF taekwon-do irányzat is elindított versenyzőket az ippon shobu szabályrendszerű küzdelmi versenyen. Olyan neves szakemberek is jelen voltak, mint Lovász György V.DAN, az SKIF (Shotokan Karate International Federation) magyarországi elnöke, és Ruzsinszki György, a WKF felnőtt válogatott szövetségi edzője. A bírói kar munkáját – csakúgy, mint tavaly – Torma György V.DAN (A.J.K.A. Shotokan Karate-do Szövetség) irányította. Az érmeket Gregor László VI.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke adta át. A formagyakorlatokkal kezdődött a megmérettetés, különböző korosztályokkal és kategóriákkal, majd párhuzamosan egy másik küzdőtéren küzdelmeken mérhették össze tudásukat versenyzők. A verseny méltán szolgálta a nemes célt, az Andó László mesterre történő méltó emlékezést. A szervezők, a Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate Szakosztálya, a Békés Megyei Harcművész Szövetség, a DTKM Karate Liga és a Nippon Seibukan Akadémiai Magyarországi Egyesülete a jövő évben is meg szeretné a versenyt rendezni.

Eredmények:
Formagyakorlat:Kata


Eredmények:
Kata (Formagyakorlat)
„A” kategória
12-15 éves
1.Veres József (Gyulai Karate Egyesület)
2.Filip Gerhardt (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Szerbia)
3.Marko Rakic (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Serbia)

16-17 éves fiú
1.Mesaros Darko (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Serbia)
2.Borsi János (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Vágner Norbert (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Ifj. Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület)

+ 18 év
1.Borsi János (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Balázs István (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület)

14-15 éves lány
1.Danielja Cesljarov (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Serbia)
2.Szűcs Dorottya (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Marija Matic (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Serbia)

16-17 éves lány
1.Stefanovics Regina (Heian Karate Egyesület, Gyula)
2.Bobis Denisa (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Zahorán Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)

”B” kategória
12-13 éves
1.Betyó János (Gyulai Karate Egyesület)
2.Rakic Dorde (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Szerbia)
3.Betyó József (Gyulai Karate Egyesület)
3.Tóth Norbert (Békéscsabai Lakótelepi SE)

16-17 éves
1.Vágner Norbert (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Nagy Csongor (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Csuhaj Dániel (Shotokan Karate KE, Eger)

14-15 éves
Vegyes
1.Bobis Denisa (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Mazán Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
3.Győrfi Nándor (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)

12-13 éves lány
1.Szűcs Dorottya (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Bujdosó Alexandra (Gyulai Karate Egyesület)

”C” kategória
10-11 éves fiú
1.Czégé Patrik (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Samu Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
3.Balogh László Erik (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Szűcs István (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)

10-11 éves lány
1.Enyedi Boglárka (Heian Karate Egyesület, Gyula)
2.Markos Kata (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
3.Sárkány Eszter (Gyulai K.E. Békéscsabai csoportja)


10-11 éves
Vegyes
1.Balog István (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)
2.Hadházi Anna (Shotokan Karate KE, Eger)

6-9 éves
1.Czégé Patrik (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Benke Tibor (Shotokan Karate KE, Eger)
3.Szűcs István (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)


„C” kategória 12-13 éves fiúk
1.Tóth Ákos (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Sas Dávid (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Fészki András (Heian Karate Egyesület, Gyula)

+18 férfi
1.Sárkány Kálmán (Gyulai K.E. Békéscsabai csoportja)
2.Zsíros Tamás (Gyulai K.E. Békéscsabai csoportja)
3.László Róbert (Gyulai K.E. Békéscsabai csoportja)

+16 léves nők
1.Borbély Alexandra (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Balog Klári (Gyulai K.E. Békéscsabai csoportja)

Kumite (Küzdelem)
„A” kategória

12-13 éves fiú
1.Pásztor Csaba (Gyulai Karate Egyesület)
2.Veres József (Gyulai Karate Egyesület)

14-15 éves fiúk
1.Srdjan Maric (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Szerbia)
2.Polányi Tamás (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)

16-17 éves
1.Ifj.Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület)
2.Borsi János (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)

+18 éves nők
1.Takács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE ITF Taekwon-do)
2.Zahorán Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)


+18 éves A – B kat.
1.Brachna Bence (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
2.Vágner Norbert (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Imre Márton (Gyulai Karate Egyesület)
3.Kovács Imre (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)

14-15 éves A-B kategóriás lányok:
1.Diklic Ksenija (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Szerbia)
2.Maria Matic (Banatsky Cvet, Zrenjanin, Szerbia)
3.Bobis Denisa (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)

„B” kategória
12-15 éves lányok
1.Szűcs Dorottya (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Bobis Denisa (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Rákóczi Réka (Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style Karate)

16-17 éves fiúk:
1.Csuhaj Dániel (Shotokan Karate KE, Eger)
2.Vágner Norbert (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
6-9 évesek
1.Czégé Patrik (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Szűcs István (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)

B-C kategória
12-13 éves fiúk
1.Poljovka Kristóf (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
2.Fészki András (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Hollósi Martin (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Győrfi Nándor (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)

14-15 éves fiúk
1.Takács Péter (Békéscsabai Lakótelepi SE, ITF Taekwon-do)
2.Tóth Ákos (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
3.Mazán Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE Shotokan Karate)

16-17 éves lányok
1.Szűcs Dóra (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)
2.Borbély Alexandra (C.S.Shotokan Karate Nagyszalonta, Románia)


:
10-11 éves fiúk C-B.kat.
1.Tálas Bendegúz (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
2.Sindel Márk (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
3.Litauszki György (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
3.Kasuba Kristóf (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)

„C” kat.
Lányok
1.Majsai Mercédesz (Heian Karate Egyesület, Gyula)
2.Somogyi Petra (Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület)
3.Rózsa Bettina Sára (Heian Karate Egyesület, Gyula)
3.Enyedi Boglárka (Heian Karate Egyesület, Gyula)

A versenyt támogatták: Békéscsabai Lakótelepi SE, Békés Megyei Harcművész Szövetség, Secret-Őr Vagyonvédelmi KFT., Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Békéscsaba, DTKM Karate Liga, Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesülete

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4403
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel