Amir Khan: rendben lesz a súlyom

2016. 02. 03. 19:18
Amir Khan: rendben lesz a súlyom

Teljes hírzárlat volt a május 7-ére tervezett Saul Alvarez – Amir Khan középsúlyú vb-címmérkőzéssel kapcsolatban, hiszen még csak pletyka sem volt a kedd esti bejelentésig.

A meglehetősen valószínűtlen párharc bejelentése után több olyan vélemény jelent meg, hogy a brit Amir Khan (31 győzelem – 3 vereség) súlya finoman szólva sem lesz elég a meglehetősen fizikális mexikói címvédővel szemben.

Ismert, hogy Khan könnyűsúlyban (61,2 kg) kezdte profi pályafutását, kisváltósúlyban (63,5 kg) volt egyesített világbajnok, míg az utolsó négy meccsét már váltósúlyban (66,6 kg) vívta meg. Ugyanakkor a Canelo/Khan összecsapást a középsúlyú (72,6 kg) WBC vb-övért rendezik, igaz a súlyhatárt 155 fontban (70,3 kg) húzták meg – ami most Khan-nak kedvez.

A 29 éves brit klasszis igyekszik hangsúlyozni, hogy nem lesz döntő a vélt fizikai hátránya, ugyanis a ringbe lépési súlya közel 75 kg lesz. „A mérkőzés estéjén valószínűleg 165 font körül leszek, ami az én természetes súlyom, igaz, Alvarez még ennél is többet nyomhat a küzdelem során” - mondta Khan. „Tudjuk, hogy egy kemény fickó, és nagyobb is, de mi talán okosabbak vagyunk. Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy pályafutásom során én számítok az esélytelenebbnek.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10556
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
5068
Mike Tyson: Mayweather nem a legnagyobb, Pacquiaót szívesebben néztem
3309
Holyfield boxtörténelmi csatát vár Mike Tyson ellen
2600
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel