Amir Khan nyert, de még közel sem olyan, mint Pacquiao

2010. 12. 12. 16:22
Amir Khan nyert, de még közel sem olyan, mint Pacquiao

Vasárnap hajnalban, a boxvilág fővárosában, Las Vegasban került megrendezésre az Amir Khan – Marcos Maidana kisváltósúlyú vb-címmérkőzés. A pontozásos döntéssel befejeződött küzdelem érdekfeszítő volt, hiszen láthattunk fordulatokat is, de valami plusz mégis hiányzott.

A két bokszoló már hosszú idő óta kerülgette egymást, ám végül a WBA vágott rendet, és kötelezte a vb-címvédő Amir Khant, hogy álljon ki az interim bajnokkal, a kőkemény Marcos Maidanával.

A las vegasi mérkőzés heves első menettel kezdődött, de Khan volt az aktívabb, aki az utolsó fél percben, egy parádés testütéssel, padlóra küldte dél-amerikai riválisát. Maidana nehezen állt fel, de végül folytatni tudta a küzdelmet. Maidana a második körben próbált előremenni, de Khan sikerrel állította meg, majd elmozgásból operált. A harmadik menetben Maidana átvette az irányítást, Khan kevesebbet vállalt. Ebben a szakaszban hajszálnyival Maidana tűnt meggyőzőbbnek, míg a 4.-ben ugyanilyen kis különbséggel Khan látszott jobbnak, hozzátéve, hogy ellenfele a 2. perc végén igen keményen megsorozta.
Amir Khan vs Marcos MaidanaAmir Khan vs Marcos Maidana

A mérkőzés képe alapvetően az volt, hogy Maidana támadott, míg Khan, ha nem látott esélyt a megállítására, akkor elmozgásból próbált alkotni.

Az 5. menetben Khan eredményesebb volt, mint ellenfele, aki súlyos, a végeredményt befolyásoló hibát követett el. Egy kifordulás és összekapaszkodás után hátrakönyökölt ellenfele irányába, ami miatt Joe Cortez pontot vont a magáról megfeledkezett argentintól. (A szünetben látott visszajátszásból kiderült, hogy a legendás mérkőzésvezető döntése megkérdőjelezhetetlen!)

A hatodik menetben Khannak csak 1-2 felvillanásra futotta, és helyenként úgy tűnt, hogy a brit-pakisztáni bokszoló elmozgásos taktikája meneküléssé fajult. Maidana többször utolérte a címvédőt. A 7. körben, főleg a menet felétől, Khan egyre többször maradt kiszolgáltatott helyzetben Maidana előtt, akitől ezért komoly „büntetést kapott”.

A nyolcadikban Maidana pihent, csak azzal törődött, hogy ne kapjon nagy verést, így ezt a menetet beáldozta a folytatásért. A következő menetben az argentin új erőre kapott, de Khan elmozgásból és sebességből megoldotta. Maidana többször „csak a pofonért” ment, nem sikerült becserkésznie ellenfelét.

A 10. menetben igazi fordulat állt be, hiszen a második perc első másodperceiben Maidana egy jobbcsapottal megrendítette riválisát, akinek minden lelki erejére szüksége volt ahhoz, hogy ne menjen le. Khan nagyon nagy verést kapott a menet hátralévő szakaszában, de Maidana nem volt annyira friss, hogy befejezze a meccset. A 11. menetet Khan lényegében végigszaladgálta, és csak a kör közepén volt egy komoly fellángolása. A záró szakaszban Maidana továbbra is támadásban maradt, Khan ökölvívása jórészt a túlélés jegyében telt, noha a hajrában 1-2 szép ütést még bemutatott.
Amir Khan vs Marcos MaidanaAmir Khan vs Marcos Maidana

A végeredmény szoros, de egyhangú pontozásos Amir Khan (24 győzelem – 1 vereség) siker, ahol két pontozó 114-111-re pontozott, míg a harmadik ítész 113-112-t hozott ki. A monokli.com pontozólapján is az utóbbi, 113-112-as eredmény jött ki.

Mindent összevetve, nagyszerű volt a kisváltósúlyú mérkőzés, és az a kis plusz, amit a bevezetőben említettünk, azért hiányzott, mert Khan-t újabban egyre többször hasonlítják Manny Pacquiao-hoz. Amit mi láttunk, az két, nagyjából hasonló kvalitású klasszis összecsapása, ahol a győztes valamivel tényleg jobb volt, ám Khan teljesítménye egyelőre nem összevethető Manny Pacquiao produkcióival.

A mérkőzés összefoglalója - videó >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel