Amir Khan hat támadóval bánt el

2012. 10. 11. 08:06
Amir Khan hat támadóval bánt el

Hatan próbálták meg elrabolni a korábbi bokszvilágbajnok, Amir Khan terepjáróját Birminghamben hétfőn hajnalban. Khan testvérével együtt verte vissza a támadókat.

A 25 éves Khan és 20 éves öccse, a profiboksz-karrierre készülő Haroon egy százezer font értékű, egyedi kivitelezésű Range Roverrel tartott hazafelé, amikor hatan támadtak meg őket. „A rablók a bokszoló autója elé hajtottak, hogy elállják az útját. Hatan támadtak rájuk, legalább az egyiküknél rugós bot is volt. Rossz emberekkel kezdtek ki. Előbb az egyikük megütötte Khant, mire ő csúnyán kiütötte a támadóját. Erre öten estek nekik, de talpon tudtak maradni, és egyenként vitték földre a rablókat. Alaposan helybenhagyták őket" - nyilatkozta egy szemtanú a The Sunnak, aki szerint a Khan-testvérek a verekedés után elhajtottak a helyszínről.

A rendőrség később megerősítette, hogy hétfőn hajnalban egy utcai verekedéshez hívták őket, de egyik érintett sem akart bejelentést tenni a történtek után.

A kisváltósúly korábbi világbajnokának legutóbb júliusban volt meccse, akkor Danny Garcia kiütötte őt, de a történtek alapján a ringen kívül egyelőre nem kell aggódnia. Khan a tervek szerint december 15-én Las Vegasban tér majd vissza a ringbe, ellenfele valószínűleg Carlos Molina (17-0-1) lesz.

forrás: index.hu

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel