Amir Khan 2020. elején bokszol újra

2019. 10. 22. 18:38
Amir Khan 2020. elején bokszol újra

A jövő évi terveit ismertette a britek sztárja.

Nagyon meccset akar jövőre.

Bár nagyon lobbizott egy év végi Manny Pacquiao elleni párharcért, idén már nem lép ringkötelek közé Amir Khan (34 győzelem, 5 vereség), a britek korábbi világbajnoka. A 32 éves ökölvívó nyárán, Szaúd-Arábiában küzdött, és nyert a beugró Billy Dib ellen, míg előtte áprilisban vereséget szenvedett Terence Crawford-tól.

Több lehetőségem van. Karrierem azon szakaszában vagyok, amikor minden küzdelem nagy küzdelem, ezért figyelnem kell, hogy a megfelelő időben a megfelelő harcot vállaljam. Itt az idő a Manny Pacquiao és a Kell Brook elleni összecsapásokra. - jelentette ki Amir Khan, aki 2020. első negyedévében szeretne ismét ringkötelek közé.

Khan az is elmondta, hogy a legutóbbi mérkőzésével megnyíltak a kapuk az arab világba, így tervei szerint legközelebb is Szaúd-Arábiában, vagy Dubajban fog bokszolni.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
4803
Evan Holyfield is képernyőre kerül vasárnap hajnalban
3568
Dillian Whyte kihívta a „csaló bohóc” Deontay Wildert
3339
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2941
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel