Ahmet Öner heves kirohanása a Klicsko-testvérek, és Haye ellen

2011. 01. 14. 13:30
Ahmet Öner heves kirohanása a Klicsko-testvérek, és Haye ellen

A héten aláírták a Vitalij Klicsko - Odlanier Solis mérkőzésről szóló szerződés, melynek értelmében március 19-én, Kölnben megküzd a két nehézsúlyú bunyós, méghozzá a WBC bajnoki övéért. A kihívó Solis (17-0) szerint Klicsko (41-2) uralkodása ezzel az összecsapással befejeződik.

Vitalij Klicsko„Eljött az idő, hogy valaki megmutassa Vlagyimirnak és Vitalijnak, hogy ők milyen túlértékeltek” – jelentette ki Ahmet Öner promóter. „Egy német újságban megjelent, hogy Vitalij csak nevet Solis-on. Hihetetlen arrogáns viselkedés. Március 19-én Solis el fogja érni, hogy Vitalij befejezze a nevetést, és elkezdjen szenvedni a zsarnoki modoráért.”

„Klicsko és menedzsmentje mindent megpróbált, hogy elkerülhessék ezt a küzdelmet. Mindent megtettek, hogy ne kelljen Solisszal összecsapni. Megpróbáltak minden trükköt bevetni a tavaly novemberi WBC kongresszuson, és még az elmúlt héten is, mielőtt a végső megegyezés történt.

„Most, hogy a szerződések aláírásra kerültek, a mérkőzés meg lesz tartva – hacsak Vitalij nem dönt úgy, hogy valamilyen hamis sérülés miatt, pár nappal a meccs előtt lemondja azt. Ezeknél a fickóknál soha nem tudni! De mi azon a ponton vagyunk, ahol mindig is lenni akartunk. Mi igyekszünk megtenni a végső lépést, és elvesszük az övet Vitalijtól.”

„Egy interjúban Vitalij kijelentette, hogy tiszteli Solist. Jó neki. Mi nem tiszteljük őt. Ő egy olyan gyenge világbajnok, aki csak gyenge ellenfeleket vert meg. Az egyetlen igazi küzdelmét a világklasszis Lennox Lewis ellen elvesztette – bár Lennox akkor már túl volt karrierje csúcsán.”

„Mióta Vitalij 2008-ban visszatért, csak élő homokzsákokkal küzdött” – folytatta Öner. „Úgy ünnepeltette magát minden alkalommal, mintha egy nagy bajnok lenne, pedig csupán a vakok földjének félszemű királya. A testvére elkerülte a legnagyobb kihívást, David Haye-t, és helyette a no-name Chisorával küzd. Olvastam, hogy Vlagyimir egy „darab szarnak” nevezte Haye-t. Most ez érdekes. Nem tudom, hogy egy olyan úriember, mint Klicsko, hogyan mondhatott ilyeneket. Nos, Solis majd megtalálja a módját, hogy véget vessen ennek a kurvaságnak.”

odlanier solis.jpgodlanier solis.jpg„Az én kubai szenzációm meg fogja verni ezeket a szemétládákat, Vitalijt, Vlagyimirt és Haye-t, egyiket a másik után, és egyesíti a nehézsúlyú világbajnoki öveket. A Solis-Vitalij harc egy történelmi fordulópont, amely lezárja a Klicsko-korszakot.”

A 30 éves Solis ugyan még csak 17 mérkőzést vívott a profik között, ám amatőrként olimpiai bajnoki címet szerzett 2004-ben, és háromszor volt világbajnok is (2x nehézsúlyban, 1x szupernehézsúlyban). A kubai kemény kihívónak tűnik az idősebb Klicsko számára, papíron. Ennek ellenére a legnagyobb esély ismét egy sima ukrán győzelemre van.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5698
Fekete László ambiciózus tervei
12730
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
399
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3073
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel