Agresszívabb lett a megkéselt Sávoly Gergő

2013. 05. 30. 21:44
Agresszívabb lett a megkéselt Sávoly Gergő

Január elsején kis híján halálra késelték, ám alig öt hónap alatt remek formába lendült a bokszoló Sávoly Gergő, aki már versenyt is nyert, hét végén pedig a válogatottságért száll ringbe Egerben.

Egy ország figyelte döbbenten az év első napján Szigetszentmártonból érkező híreket, amikor egy szilveszteri buliban megkéselték Bozsányi Gergő birkózót és Sávoly Gergő ökölvívót. Nos, az MTK ifi bokszolója végre kezd újra formába lendülni, Nagyberkiben megnyerte a Szalacska-kupa nemzetközi viadalt, a végzetes esete óta már három győzelmet számlál.

– Már nem féltem annyira a bal mellkasomat – mondta Sávoly a Borsnak. – Eleinte edzésen ösztönösen kifordultam az ütések elől, hiszen négy késdöfés irányult a szívem tájékára. Két szúrásnyom azóta is érzékeny. Ám a riadalmam a múlté, a hét végén az egri Bornemissza-emlékversenyen lépek ringbe, amely fontos állomás, hiszen válogató is egyben.

Gergő egyesületi edzője, Drexler Géza lelki tréninget is nyújt 18 éves tanítványának, azt igyekszik belé sulykolni, hogy kizárólag a bunyóra koncentráljon, és végleg feledje el a borzalmas támadást.

– Szerencsére jó anyagból gyúrták a srácot, éjszakánként nincsenek rémálmai az alig elkerült végzet miatt – fűzte hozzá a mester. – Nem vagyok ijedős típus, legfeljebb akkor jut eszembe az a hajnal, ha összefutok egy ismerősömmel, és rákérdez. A sport, a boksz sokat segített a felejtésben, és továbbra is tartom, hogy célba veszem a 2016-os riói nyári olimpiát – árulta el a bokszoló.

forrás: Bors
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Canelo” is gratulált Castanónak, és győztesnek nevezte
5693
Pacquiao csapata kiakadt: 100 ezer dollárért több tisztelet járna
4359
Tönkreteszem az álmait
3973
Súlyos, töréses sérülés szenvedett Conor McGregor
3711
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel