Abraham szoros küzdelemben, megosztva győzött

2015. 11. 22. 00:34
Abraham szoros küzdelemben, megosztva győzött

Szombat este Hannoverben rendezték az Arthur Abraham - Martint Murray nagyközépsúlyú vb-meccset.

A terrorfenyegetés miatt – melynek következtében a héten törölték a német-holland labdarúgó válogatott mérkőzést - hatalmas volt a biztonsági készültség a rendezvény helyszínét adó hannoveri TUI Arénában, még a gála két főszereplőjének ruházatát is átvizsgálta a biztonságért felelős személyzet – mindkét bunyós megértően vette tudomásul a szituációt, hisz a „bombákat” csak egymásnak tartogatták.

A WBO (Boksz Világszervezet) nagyközépsúlyú vb-címéért megrendezett küzdelmet a kihívó Martin Murray (32 győzelem -3 vereség – 1 döntetlen) kezdte jobban, aki a mérkőzés első harmadában többet dolgozott a bajnoknál – testre is sokat ütött, de a harmadik menetben az egyik kicsit mélyre szaladt, a bajnok ekkor kapott egy kis szünetet a ringbírótól. Abraham a közbenső menetekben, főleg hangsúlyos ütéseinek hála, átvette az irányítást.

Komoly fordulópont volt a 8. menet hajrája, amikor Murray a harmadik perc elején egy kemény jobbossal megkínálta a német-örmény állát, ott, ahol évekkel ezelőtt el volt törve, melytől a bajnok megszédült, és csak elég nehezen tisztult ki – fogásba menekülve vészelte át a rázós pillanatokat.

A hajrá meneteiben inkább Abraham tűnt meggyőzőbbnek, sőt, úgy látszott, hogy a 11. menetben komolyan zavarba is hozta brit ellenfelét. Ebben a menetben egyébként pontot vontak Murray-től, akinek a feje a küzdelem során sokszor került mélyre, s így Abraham hóna alá. Tegyük hozzá, hogy nem volt indokolatlan a pontlevonás. Az utolsó menet hullámzó, ki-ki küzdelmet hozott, melynek végén mindkét bunyós győztesként ünnepelte magát.

A végeredmény szoros, megosztott pontozás lett: két ítész 115-112 és 116-111 arányban a bajnokot, miközben a harmadik pontozó 112-115-re a kihívót látta jobbnak – így Arthur Abraham 5. alkalommal védte meg vb-övét, míg Murray negyedik próbálkozásra sem tudott vb-övet szerezni.

A hannoveri párharc tényleg szoros volt, és szurkolóként nézve úgy látszott, főleg a meccs elején, hogy Murray számottevően többet akciózott ellenfelénél, azért volt meglepetés, amikor a küzdelmet közvetítő televíziós társaság közzétette az ütésstatisztika aktuális állását. Azok alapján a meccs feléig kb. fej-fej mellett haladtak a versenyzők, míg a végén ugyanez a statisztika azt mutatta, hogy bár Murray a 12 menet alatt többet kísérletezett, Abraham talált gyakrabban...

A nemzetközi szaksajtóban megjelentek szerint Abraham következő kihívója a 24 éves veretlen mexikói Gilberto Ramirez (33 győzelem – 0 vereség) lehet, aki a WBO és az IBF ranglistákon az első helyen áll, míg a WBC-nél és a WBA-nél második.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
12842
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9366
Dana elintézi, hogy Khabib még egy mérkőzést vállaljon?
7578
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6316
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel