A WBC elnöke igen durván leszólta az AIBA-t

2016. 02. 27. 22:50
A WBC elnöke igen durván leszólta az AIBA-t

A Bokszvilágtanács (WBC) mexikói elnöke, Mauricio Sulaiman szerint veszélyes lenne a tapasztalt hivatásos bokszolókat az amatőrök mezőnyében indítani.

A Bokszvilágtanács (WBC) mexikói elnöke, Mauricio Sulaiman szerint veszélyes lenne a tapasztalt hivatásos bokszolókat az amatőrök mezőnyében indítani, és hozzátette, hogy a nemzetközi szövetség (AIBA) elérte a mélypontját, mert fogalma sincs arról, mit jelent és mit képvisel valójában az ökölvívás.

Az AIBA csütörtöki döntése értelmében ezentúl a profik is részt vehetnek majd az olimpiákon. A szövetség tagszervezeteinek 80 százaléka támogatta, hogy a profi világszervezetekből (WBA, WBO, IBF, WBC) érkező bokszolók is szerepeljenek az ötkarikás játékokon. Csötönyi Sándor, a hazai szövetség elnöke szerint ugyanakkor még csak egy javaslatról van szó, amit a végrehajtó bizottságnak és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is el kell majd fogadnia.

"Azzal, hogy a fejvédő nélküli amatőröket szembeállítaná a profikkal, az AIBA megmutatta, hogy a sportolók testi épsége és a sportszerűség sem érdekli. Hogyan bokszolhatnának fejvédő nélkül biztonságos és sportszerű körülmények között a többnapos versenyeken az amatőrök a profikkal? A fiatalok megérdemlik, hogy élhessenek az amatőr ökölvívás lehetőségeivel" - magyarázta Mauricio Sulaiman.

Az 1996-os atlantai olimpia bajnoka, az ukrán Vlagyimir Klicsko a javaslattal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ha valóban megtehetné, 39 éves kora ellenére is szívesen részt venne a riói olimpián. 

A korábbi nehézsúlyú világbajnok már Londonban is tervezte indulását, de az akkori szabályozás ezt nem tette lehetővé. De még mindig motoszkál benne, hogy vállalja ezt a kihívást, de most mindenekelőtt a Tyson Fury elleni visszavágóval kell foglalkoznia. Ráadásul még egy probléma miatt kell majd több helyen lobbiznia: a számára reális célnak tűnő, 2020-as játékok idején már 43 éves lesz, a jelenlegi felső korhatár pedig 40 év.

Az amerikai amatőr ökölvívók szövetségének (USA Boxing) ügyvezetője, Mike Martino ugyanakkor kevés esélyt lát a profik indulására az idei ötkarikás játékokon. Szerinte a sérülésveszély és az anyagi ráfordítások is a részvételük ellen szólnak, ahogyan az is, hogy néhány nap alatt több mérkőzésen is a kötelek közé kellene lépniük.

Az elmúlt években számos promóter és profi szervezet felszólalt az AIBA terjeszkedése ellen, mert az amatőr szövetség elnöke, a tajvani Vu Csing Kuo többször kijelentette, hogy a sportág minden szintjét az ellenőrzése alá vonja. Erre utal a félprofi sorozatok létrehozása és a kötelező fejvédő-viselés megszűntetése is.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5666
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32768
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel