wbc

A WBC döntött: új súlycsoportot hozott létre

2020. 11. 10. 10:51
A WBC döntött: új súlycsoportot hozott létre

A WBC szerint túl nagy a szakadék a kisebb nehézsúlyúak és a behemótok között.

Legalább a nehézsúly maradt a "királykategória" elnevezése.

A WBC (Bokszvilágtanács) mindig is a maga útját járta, hol jó, hol pocsék döntésekkel borzolja a profi ökölvívás világát.

Pár hetes hír, hogy többen úgy gondolják, köztük Floyd Mayweather Jr, miszerint sok a világbajnoki cím a profi ökölvívásban. A legendás bunyós mondanivalóját arra építette fel, hogy bár négy nagy szervezet van, és ez akár (ha nincs egyesített bajnok) négy világbajnokot jelent súlycsoportonként, néhány világszervezetnek ez is kevés: pl. a WBA súlycsoportonként akár három vb-övvel rendelkező bunyós tart számon – szuperbajnok, világbajnok és ideiglenes (interim) világbajnok.

Ebben a kusza helyzetben ki akarna még több világbajnokot látni? Hát a WBC!

A legjelentősebbnek tartott szervezet ugyanis a gyakorlatba ültette azt a meggyőződését, ami tényszerűen persze nehezen vitatható, miszerint a mai nehézsúlyúak sokkal nagyobbak, mint az évtizedekkel ezelőttiek, így kell egy új súlycsoport a cirkálósúly és a nehézsúly közé. Hangsúlyozva, hogy a 2000-es évek első felében hasonló indokkal emelték fel a cirkálósúly felső határát 190 fontról (86,2 kg) 200-ra (90,7 kg)!

A WBA szankcionáló testületének döntése értelmében az új súlycsoport pedig nem más, mint a „Bridger” (áthidaló?) nevet kapta, amely a cirkálósúly felső határától (90,7 kg – 200 font) 101,6 kilóig (224 font) tart. A névválasztás kettős, hiszen tényleg áthidalja a cirkálósúly és a nagydarab nehézsúlyúak közötti szakadékot, de Mauricio Sulaiman elmondása szerint Bridger Walker személye inspirálta az elnevezést; ő az a hős 6 éves fiú, aki nyáron a testével védte egy kutyatámadás során húgát, miközben szörnyű sebeket szenvedett.

Bridger Walker, a hős fiú - az ő neve inspirálta az új súlycsoport elnevezését

Az új súlycsoport megjelenése mit is jelent valójában? Amennyiben elterjed, és az állami felügyeletek is bevezetik, úgy pl. Tyson Fury és Deontay Wilder soha nem csaphat többet össze, hacsak az amerikai nem szed fel néhány kilót, mert nincsenek egy súlycsoportban.

Az egyetlen egyértelműen pozitív érzés a hírrel kapcsolatban: legalább a legmagasabb súlycsoport elnevezése nem változott.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1922
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
675
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel