A verhetetlen kick-bokszos ökölvívásban tért vissza

2013. 05. 27. 18:59
A verhetetlen kick-bokszos ökölvívásban tért vissza

Szinte napra pontosan hat év inaktivitás után visszatért Chamie Klaudia Gina, a korábban sikert sikerre halmozó küzdősportos hölgy.

Az apai ágon szíriai származású magyar lány a Sei-Do Shinkai klub színeiben versenyzett 2007-ig, amikor egy kézsérülés szinte kettétörte pályafutását, de a veleszületett térdproblémája is megnehezítette a dolgát. Később másfelé vitte el az élet, így – bár túlesett a szükséges műtéteken - már nem tudott volna száz-százalékig a sportkarrierjével foglalkozni. Ezért nem is tért vissza.
Peter Aerts és Gina.JPGPeter Aerts és Gina.JPG
Pedig a budapesti lány 17 éves koráig mindent megnyert kick-bokszolóként: 2005-ben (15 évesen) a WPKA szervezet profi kick-box Magyar-bajnoki címét szerezte meg 7 menetben, majd ugyanebben az évben a WPKA szervezet profi Európa-bajnoka lett. 2006-ban (16 évesen) a dán Posselt Mie legyőzésével az egyik legnagyobb kick-box szervezet, az ISKA felnőtt (!) profi világbajnoka lett, méghozzá egy 12 menetes küzdelmet követően. Egy súlycsoportváltást követően, 2007-ben, a WFCA szervezet profi Európa-bajnoki övét is megszerezte. Mérkőzéseit dán, francia, holland, román és magyar ellenfelekkel vívta, é sosem szenvedett vereséget profi kick-box pályafutása során.

Gina rokoni kapcsolatban áll nevelőedzőjével, Feja Tiborral, akinek néhány hónapja jelezte egykori versenyzője, hogy készen áll a visszatérésre, de – egy még 2005-ben megfogalmazott terve szerint – immáron ökölvívásban.

A 23 éves hölgy mindig maximalista volt, célja – profi ökölvívóként – most is a csúcs, vagyis a világbajnoki cím. Feja szerint Gina kellően motivált, másképp nem is tért volna vissza, így jó eséllyel vágnak neki az új kihívásnak.
Feja Tibor és Chamie GinaFeja Tibor és Chamie Gina
Chamie Klaudia Gina vasárnap lépett először ringbe, és meggyőző teljesítményt nyújtva, hat menetben, egyhangú pontozással megnyerte a volt EBU Európa-bajnoki kihívó Vásárhelyi Dália elleni küzdelmét.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32872
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5719
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4342
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel