A Temesvár eddig 100%-os a B1 ligában

2011. 05. 01. 01:42
A Temesvár eddig 100%-os a B1 ligában

Szombat este lejátszották a BoxingONE Championship 2011-es szezonjának második mérkőzését is: a Timisoara Lions (román) az Arad Motorul (román) otthonába látogatott.

Pikáns párosításnak lehettek szemtanúi azok a boxrajongók, akik kilátogattak az aradi bevásorlóközpontba, ugyanis a két klub tavaly még közös csapatot alkotott a B1 ligában, idén viszont komoly rivalizálás lesz köztük a továbbjutásért folytatott küzdelemben.

boxingone ringgirlsboxingone ringgirls.jpg

A pehelysúlyban (56 kg) megrendezett mérkőzésen élénk, hullámzó küzdelmet hozott az első menet, észlelhető temesvári fölénnyel, ám Marin Alexandru a második körben már sokkal magabiztosabb volt, így behozta a hátrányát. A döntés a harmadik menetre maradt, melynek során már Razvan volt fölényben, az első két percben egyértelműen dominált, de a hajrában Alexandru is felébredt. Mindent összevetve a Andreiana Razvan (Timisoara Lions) megérdemelten nyerte a meccset. (0:2)

60 kg-ban színvonalas csatát hozott az első menet. A hazai bokszoló kezdett jobban, de Marin Dragos is állta a sarat. A folytatásban Catalin Sandru felpörgött, számos pontot érő találatot ért el, míg ellenfele próbálkozásait jól semlegesítette elhajlásokkal, vagy közel lépve lefogta Dragost. A harmadik körben is remek volt a küzdelem, Sandru elemében volt, így az aradiak kiegyenlítettek. (2:2)

A 64 kg-ban rendezett Adrian Alexandru – Daniel Badulescu összecsapás szintén nagyon jó küzdelmet hozott, melyen a többet mozgó, atletikusabb Badulescu irányított, de főleg a második menetben nagy adok-kapok volt. A temesvári Baduelscu megérdemelte a győzelmet. (2:4)
boxiongone fightboxiongone fight.jpg

69 kg-ban igazi presztízsharcot láthatott a közönség, hiszen két elsőszámú válogatott bokszoló csapott össze. A korosztályos világbajnok Flavius Biea (Timisoara Lions) eredeti súlyában küzdhetett, hiszen Georgian Popescu (Arad Motorul) eredetileg 64 kg-ban versenyez. Ennek ellenére az aradi sportvezetés erre a csatára tette a „joker-jelet”, vagyis nem két, hanem három pontért küzdöttek az ökölvívók. A meccs nagy taktikai csatát hozott, sok volt az üresjárat, a felek keresték a lehetőséget, de a két bunyós stílusa kioltotta egymást. Az első menetet Popescunak lehetett adni, de csak kis különbséggel. A második körben a sok szabálytalanság miatt mindkét bunyóst intette a mérkőzésvezető, jogosan. Biea az elején jobb volt, de Popescu a menet második felében magára talált. A harmadik menetben viszont Popescu dominált, Biea elkeseredetten küzdött, ám bunyója érezhetően szétesett. Georgian Popescu egyértelműen nyert. (5:4)

A temesváriak a 75 kg-os küzdelemre tették a „jokert”, mert Bogdan Juratoni győzelmében mindennél jobban bíztak. Juratoni hozta is a formáját, alig 2 perc alatt úgy megverte Catalin Cristeát, hogy a mérkőzésvezető megszakította a küzdelmet. (5:7)

A 81 kg-ban rendezett Porcoi Tiberiu – Cezar Juratoni összecsapás nagy küzdelmet hozott, látványos pofonokkal tarkítva. Juratoni erőteljesebb volt, és tisztábban ütött. Tiberiu a harmadik menetet nagyon megnyomta, s úgy tűnt, akár nyerhet is, ugyanis testen mintha többször el is kapta volna ellenfelét. Az aradi viszont kipukkant az utolsó percre, s ekkor Juratoni pillanatai következtek, akinek sikerült megrendítenie erejével teljesen elkészült riválisát (számolás is volt), ám az kihúzta a végső gongszóig. Juratoni megérdemelten nyert. (5:9)

Nehézsúlyban (91 kg) igazi tűzijátékot rendezett Marius Tatar és Bogdan Niculae. A második menetben Bogdan már egyértelműen jobbnak tűnt, majd a harmadik körben „állva hagyta” ellenfelét. A pontozóbírók döntetlenre adták a csapatbajnoki végeredmény szempontjából lényegében már tét nélküli meccset. (6:10)

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
56 kg: Marin Alexandru – Andreiana Razvan 0:2
60 kg: Catalin Sandru – Marin Dragos 2:0
64 kg: Adrian Alexandru – Daniel Badulescu 0:2
69 kg: Geogian Popescu – Flavius Biea 3:0
75 kg: Catalin Cristea – Bogdan Juratoni 0:3
81 kg: Porcoi Tiberiu – Cezar Juratoni 0:2
91 kg: Marius Tatar – Bogdan Niculae 1:1


A román párharcot 10:6 arányban a Temesvári Oroszlánok (Timisoara Lions) nyerték, így két mérkőzés alapján 100 százalékos teljesítménnyel vezetik a „B”-jelű csoportot. A B1 liga hivatalos weblapja a www.boxingone.com címen érhető el.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5690
Fekete László ambiciózus tervei
12705
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
389
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3071
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel