A szívem a helyén lesz

2014. 06. 04. 10:24
A szívem a helyén lesz

Pénteken, a szentesi Dr. Papp László Sportcsarnokban ismét összejön a magyar profi boksz apraja-nagyja, hiszen itt rendezi következő gáláját a Ferobox Event vállalkozás.

Az esemény egyik főmérkőzésén a fiatal nyíregyházi reménység, Nagy Lajos Márk (17 győzelem – 0 vereség) első alkalommal teszi kockára a márciusban megszerzett WBO (Boksz Világszervezet) ifjúsági vb-övét. A középsúlyú versenyző bunyós kihívója a német Toni Camin (8 győzelem – 1 vereség – 2 döntetlen) lesz.

„Nem sok felvételt láttunk első kihívómról, konkrétan egyet, az alapján - és mivel elég alacsony hozzám képest - a belharcot fogja erőltetni, amit nekem el kell kerülni” – beszélt ellenfeléről Nagy. „Küzdelmes mérkőzésre számítok, de győzni fogok!”

A 23 éves öklöző elmondta, hogy kemény, és nem eseménytelen felkészülés áll a háta mögött. „Felkészülésem elejét hátráltatta egy sérülés, ami miatt egy hetet ki kellett hagynom, de úgy érzem nem ezen fog múlni a mérkőzés kimenetele. Kemény és nehéz edzéseken vagyok túl, már várom a mérkőzést, és a szívem a helyén lesz - ha kell. Súlyom rendben, hiszen edzések végén már súlyban vagyok.” 

Nagy Lajos MárkPár hete egy örvendetes hír jelent meg a szaksajtóban: Nagy Lajos Márk már a 6. helyen áll a Boksz Világszervezet (WBO) középsúlyú ranglistáján. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy „közel került egy vb-címmérkőzéshez”, de ezzel kapcsolatban cikkünk főszereplője óvatosan fogalmaz.

„Ez a hatodik hely nagyon előkelő és megtisztelő a WBO-ranglistáján” – fogalmazott az ökölvívó. „Nagyon meglepő számomra, és örülök neki, de helyén kezelem a dolgot, hiszen tudom, hogy egy világbajnoki mérkőzésig még hosszú és rögös lehet az út.”

Márk ugyan nem a Ferobox Event versenyzője, de Nagy Lajos, aki édesapja és egyben a menedzsere a nyíregyházi ökölvívónak, szorosan együttműködik a Rácz Félix, Széles Imre és Bertók Róbert nevével fémjelzett vállalkozással. „Köszönöm a Ferobox csapatának az újbóli lehetőséget, hogy külsősként bokszolhatok a rendezvényükön az M1 élő közvetítésén” – mondta. „Ahogyan szeretném megköszönni támogatóinknak - Nyír-Wetland, Futizo KFT, KO-BA Gyros, Sóstó Zoo, Sóstó Gyógyfürdők Zrt. - is a segítséget, akik nélkül nem sikerült volna tető alá hozni a címmérkőzésemet.”

A szentesi gálán szorítóba lép Bedák Zsolt is, aki először teszik kockára Kecskeméten megszerzett WBO Európa-bajnoki címét, míg debütál a volt olimpikon, Szellő Imre. A két ifjú kecskeméti titán Baranyi Richard és Laki Róbert mellett természetesen nem marad ki a programból a helyi kedvenc, Nagy ”Lütyő” Imre sem. Ahogyan Kelemen Balázs és Kovács „Vipera” Attila várhatóan izgalmas mérkőzésein is tapsolhat a sportszerető közönség.

Az eseményt az M1 élőben közvetíti este tíz órától.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel