A soproni Tóth László megszerezte 3. győzelmét

2010. 10. 11. 14:19
A soproni Tóth László megszerezte 3. győzelmét

A 22 esztendős váltósúlyú reménység, Tóth László, péntek este megszerezte profi pályafutás harmadik győzelmét. A Box-Team Vienna által foglalkoztatott bunyós Graz-ban lépett kötelek közé, éspedig a – képességei alapján többre hivatott - szlovák Lubos Priehradnik ellen, aki bár kemény ellenállást tanúsított, de Tóth három menet alatt úgy megverte, hogy az utolsó kör előtti szünetben jelezte, nem tudja folytatni az összecsapást. A soproni ökölvívó új rekordja: 3 mérkőzés, 3 győzelem, ebből 3KO/TKO. A negyedik küzdelemre november 20-án, Steyr-ben kerül sor.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5702
Fekete László ambiciózus tervei
12746
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
404
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3074
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel