A nagy ho-ho-ho-Halász

   „Amíg ugyanolyan alázattal tudom csinálni, mint a kezdetekkor, addig nem hagyom abba.” - fogalmazta meg ars poeticáját a bokszoló

 

   A megbeszélt időpontnál korábban érkezem, hogy körbe tudjak nézni, milyen körülmények között edzenek nap mint nap a szekszárdi ökölvívók. Semmi luxus, semmi extra. Egy ring, pár bokszzsák, de annál több lelkesedés és akarás. Már a folyosón hallani lehet a kesztyűk puffanását, ahogy azok a zsákokhoz ütődnek, és ahogy elnyelik a méretes pofonok súlyát. Emellé párosulnak az ilyen helyeken nélkülözhetetlen „illatok” és verejték, tehát még véletlenül sem lehet eltéveszteni a „házszámot”.

 

   A terembe lépve még javában tart az edzés. Tele a helyiség fiúkkal, lányokkal, fiatalokkal, idősebbekkel egyaránt. Halász Gábor a sarokban sorozza meg éppen a bokszlabdát. Észre is vett, intett, hogy öt perc, és jön. Leültem a padra, vártam a soromra. A rutinosabb öklözők egymástól külön, egymagukban püfölik a zsákot vagy éppen a levegőt, a fiatalok pedig Halász segítségével a tükör előtt finomítják, tökéletesítik az ütésüket. Egyre jobban kezdek megrémülni, ahogy egy fiatal srác közelebb és közelebb lép, persze csak a kitámasztást gyakorolja. Az öt perc letelt. Gábor leült mellém, és amíg a többiek felüléseket végeznek, addig ő készséggel válaszol a kérdéseimre.

 

   Ahogy a kezdetekről kérdezem, elmondja, 1992-ben Rácz György által alapított Profi Boksz Club Szekszárdban kezdte a karrierjét.

 

   Sokszor lépett ringbe külföldön is, így nagyobb rálátása van arra, hogy mennyiben másak az itthoni körülmények a kintieknél. „Elsősorban nem a pénz miatt, de természetesen az sem utolsó szempont, inkább a megmérettetés végett próbáltam ki magam például Lengyelországban.”– avat be Gábor. Hozzáteszi, ott teljesen más az atmoszféra, másképp állnak hozzá ehhez a sportághoz, sokkal jobban értékelik a versenyzők küzdőszellemét. Teltházas, nyolc-tízezer férőhelyes csarnokokban rendezik meg az ottani gálákat, míg itthon, saját tapasztalata alapján a szponzorok sem állnak sorba náluk. „A nagy cégek nem foglalkoznak mifelénk az ökölvívással. Szinte ránk csapják az ajtót, ha erről akarunk velük beszélni. Meg sem hallgatnak minket.”- meséli csalódottan.

 

   Ha már a pénz szóba került, bátorkodom rákérdezni ennek anyagi vonzatára is. Ahogy mondja, kizárólag a bokszból nem lehet megélni ezen a szinten, így Halász Gábornak is van civil foglalkozása: egy őrző-védő társaságnál dolgozik, és járja az országot.

 

   Minden sikeres férfi mögött áll egy nő - tartja a mondás. Felvetődik a kérdés, hogyan tolerálja a bokszot a családja? Halász Gábor szerencsésnek vallja magát, mert teljes mellszélességgel mellette állnak a szerettei, elfogadják, amit csinál.

 

   Egyik fizikai küzdősport sem arról ismert, hogy sokáig, ugyanazon a szinten lehessen űzni. Gábor a maga 35 évével már nem a fiatalok társaságát erősíti, így adódik a kérdés, mikorra tervezi a karrierjének befejezését?

 

   „A boksz függőséggé vált számomra.” – hangzik a válasz. „Két egymás utáni napot nem tudok kihagyni edzés nélkül, mert különben hiányzik. Heti hat napot vagyok a teremben, van, hogy akár kétszer másfél-két órát. Öt év még biztosan van bennem, de amíg bírom, és ugyanolyan alázattal tudom csinálni, mint a kezdetekkor, addig nem hagyom abba. Természetesen szóba kerülnek a visszavonulást követő tervek is: „Az után sem távolodok el a boksztól. Jelenleg amellett, hogy edzek, edző is vagyok. Mellesleg a szekszárdi ökölvívó szakosztály a vezetője, így ha befejezem a pályafutásomat, nagyobb hangsúlyt tudok fektetni ezekre a területekre.”

 

   Gábor utoljára tavaly novemberben állt kötelek közé, Szekszárdon. Teltház biztatta a főmérkőzésen szorítóba lépő hazai bunyóst a kongói származású, 43 éves Felly Manaziával szemben. A rövidre sikeredett bunyóhoz csak annyit fűz hozzá: „Sajnálom, hogy ilyen gyorsan vége lett.”– idézi fel a történteket Gábor. „Amellett, hogy örültem a győzelemnek, el is voltam keseredve. Elhiszem, hogy csalódottak voltak a nézők, mert a boksz egyik lényege a szórakoztatás.” A történethez hozzátartozik, hogy az első menet második percében eltalálta a kongói oldalát, ami miatt a bíró leintette a mérkőzést. „Nem éreztem olyan erősnek azt az ütést.Az szinte biztos, hogy nem fog több felkérést kapni, ha megnézik majd a mérkőzésről készült felvételeket” – teszi hozzá Gábor. Adódik a kérdés, mikor láthatjuk őt legközelebb a kötelek között? „Nem tudom megmondani. Nyitott vagyok minden felkérésre, legyen az akár négymenetes, vagy tizenkét menetes címmérkőzés.”

   Végezetül bátorkodom feltenni neki azt a kérdést, ami édesapámmal foglalkoztatott minket, ahogy vártuk Halász Gábor mérkőzését: mit csinálnak a sportolók közvetlenül az öltözőből való kivonulásuk előtt. Végre megkapom rá a választ. „Nyugodt ember vagyok. Inkább félrevonulok, és egyedül hangolódok rá az összecsapásokra. Összeszedem a gondolataimat, és kizárólag az előttem álló feladatra koncentrálok.” – meséli félmosollyal a szája szélén.

szerző: Berg Sándor