A K-3 várja a harcosokat

2009. 12. 03. 13:42
A K-3 várja a harcosokat

A K-3 stílus alapítója, az egykori kick-boksz világbajnok Sándor György várja azon csapatok jelentkezését, akik kipróbálnák erejüket a K-3 viadalokon. A következő erőpróba december 20-án, Ózdon kerül megrendezésre.

A gödöllői egyetemi sportcsarnokban november 28-án már negyedik alkalommal csaptak össze a Pitbull-kupa résztvevői. Sándor György a kemény edzések mellett a rendszeres versenyeztetés híve, úgy véli, egy viadal akár egy havi tréninggel is felérhet, a versenykörülmények között szerzett tapasztalatokat nem lehet a gyakorlások során megszerezni. A mester tervei szerint 2010-ben minden hónapban sor kerülne Pitbull-kupa fordulókra, melyeket az ország különböző városaiban bonyolítanának le. A rutinszerzés mellett az összecsapások célja nem más, mint hogy minél felkészültebb sportolók lépjenek szorítóba vagy ketrecbe a K-3 bajnokság állomásain.

- Mindenekelőtt köszönettel tartozom a Pitbull Team edzőinek, valamint a gödöllői versenyen ketrecbe lépő többi küzdősport csapat mestereinek, kitűnően felkészítették harcosaikat – jelentette ki Sándor György, a soroksári Pitbullok mestere. – Jár az elismerés a Pitbull Team Zsámbok részéről Gergely Szabolcsnak és Farkas Mihálynak, a Pitbull Team Dunaharasztitól Felföldi Szabolcsnak, a Pitbull Team Debrecentől Hutai Lászlónak, a Pitbull Team Ózdtól Sós Lajosnak, valamint a Helmeczi Team Nyíregyházától Helmeczi Lászlónak, az Ász Judo Mezőtúrtól Juhász Attilának, a Hunbox Gyomaendrődtől Váradi Zoltánnak, az Esztergom-kertvárosi Kempo Klubtól Pokorni Gábornak és a Hatvani Taekwondo Fullcontact Klubtól Hatvani Ferencnek. Mint látszik, már eddig is sokan kapcsolódtak be a Pitbull-kupa küzdelmeibe, de nyitottak vagyunk, várjuk további egyesületek jelentkezését. A K-3 stílus szabályait mindenki megtalálhatja portálunkon a: www.pitbullteam.hu oldalon. Ha valakinek kérdése van, állok rendelkezésére, a 06/70/3178-906 telefonszámon.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4387
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel