A bukik szerint ismét Joshua a favorit, ám ez Ruiz-t nem aggasztja

2019. 11. 30. 16:22
A bukik szerint ismét Joshua a favorit, ám ez Ruiz-t nem aggasztja

Az első meccshez hasonlóan a brit a favorit.

Ám most már nem olyan lehetetlenül nagy „arányban”.

Egy hét múlva már mindent tudni fogunk, ám jelen pillanatban a Las Vegas-i bukmékerek odszaira hivatkozva kijelenthetjük, hogy – dacára az első meccs eredményének - a visszavágón is a brit Anthony Joshua (22 győzelem, 1 vereség) az esélyes. Viszont az első küzdelem előtt 20-1 arányban volt favorit a brit, most már „csak” 2-1 ez a szám.

Ugyanakkor a WBO/WBA/IBF világbajnok Andy Ruiz Jr-t (33 győzelem, 1 vereség) mindez egy cseppet sem zavarja. A mexikói a következőket nyilatkozta.

Úgy érzem, hogy ez egy újabb motiváció, és bebizonyítom, hogy bizonyos emberek tévednek. Megmutatom ki vagyok. Többet kell mutatnom a képességeimből, a tehetségemből, s csak azt kell tennem, amiben a legjobb vagyok. Joshua soha nem bokszolt egy olyan alacsonyabb sráccal, aki nyomás alatt tartotta. Ezzel kompenzálom a fizikai hátrányom. Most is arra készülök, hogy ha üt, akkor én több ütéssel viszonozzam. Olyan vár rá, amit még soha nem látott! - fogalmazott Ruiz.

TV: Sport1, december 7., 21h, élő

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel