A „Dühöngő Bika” újabb súlykategóriában hajt vb-övre

2009. 04. 14. 11:04
A „Dühöngő Bika” újabb súlykategóriában hajt vb-övre

A korábbi légsúlyú, jelenleg nagylégsúlyú WBC/WBA/IBF világbajnok Vic Darchinyan (32 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) ismét súlycsoportot vált, és július 11-én megküzd az IBF harmatsúlyú bajnokával, a ghánai Joseph “King Kong” Agbekóval (26 győzelem – 1 vereség).

A brutális ütőerejéről, és erőszakos stílusáról ismert 33 éves örmény-ausztrál „Dühöngő Bika” 2007-ben váltott először súlycsoportot, miután súlyos KO vereséget szenvedett Nonito Donaire ellen, de nagylégsúlyban a korábbiaknál is eredményesebben bokszolt, hisz mindhárom vb-meccsét kiütéssel abszolválta. 2008-ban Cristian Mijares legyőzésével már három nagy szövetség (WBC/WBA/IBF) világbajnoka lett, amely címet februárban, Jorge Arce ellen meg is védte.

joseph_agbeko.jpgjoseph_agbeko.jpgJúliusi ellenfele is hasonló stílusban bokszol, mint Darchinyan, így ismét látványos mérkőzés várható. A 29 esztendős Agbeko, aki az utolsó három meccsét már az USA-ban vívta, tavaly szeptemberben szerezte meg a vb-címét, amit decemberben egyszer már sikeresen meg is védett. Egyetlen veresége még 2004-ből datálódik, amikor Németországban, Vlagyimir Szidorenko ellen többségi döntéssel alulmaradt a WBA címért folyó küzdelem során.

„Az én nevem Joseph King Kong Agbeko. Ez az én igazi nevem. Ez áll a születési anyakönyvi kivonatomban és az útlevelemben is” – mondta Agbeko.

„Készen állok a súlycsoportváltásra, és még erősebb leszek harmatsúlyban. Agbeko megérzi majd az erőmet, ezt megígérem” – fogalmazott Darchinyan.

A július 11-i mérkőzést a floridai Sunrise-ban rendezik, és az Egyesült Államokban a Showtime közvetíti.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15138
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9388
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6276
Deontay Wilder azt állítja, hogy Tyson Fury mindkét meccsükön csalt
6336
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel