A „Dühöngő Bika” még többet akar

2009. 06. 05. 17:41
A „Dühöngő Bika” még többet akar

A WBA/WBC/IBF nagylégsúlyú világbajnoka, Vic Darchinyan (32-1-1) július 11-én a floridai Sunrise-ban bokszol az IBF harmatsúlyú bajnokával, Joseph Agbekoval (26-1). Ám az örmény-ausztrál már távolabbra tekint.

„Talán maradok ebben az évben harmatsúlyban, és egyesítem a címeket, mielőtt ismét fellépek egy súlycsoportot. Még több vb-címet akarok nyerni” – kezdte Vic, aki a ringben nem kedveli a viccet. „Azt emberek azt gondolják, hogy harmatsúlyban már nem lesz elég az erőm, de azért készültem elszántan, hogy minden kétkedőnek bebizonyítsam, több is van bennem, mint ami harmatsúlyban kell.”

„Mindenki tudja, hogy milyen erő lakozik a bal kezemben, de nagyon összpontosítottam az elmúlt időkben a jobbkezem fejlesztésére is. Már érzem, hogy egyre nagyobb az erőm a jobbomban is, és ebben az edzőtársaim szintén megerősítettek” – magyarázta a „Dühöngő Bika”.

Darchinyan, aki a WBA pehelysúlyú bajnokával, Chris Johnnal készül, győzelem esetén beéri az ausztrál legendát, Jeff Fenech-et, aki a kontinensnyi ország eddigi egyetlen három súlycsoportban vb-címet jegyző bokszolója. De az örmény születésű bokszoló már azzal is beállított egy rekordot, hogy nagylégsúlyban WBC/IBF/WBA világbajnok lett: eddig ez csak Kosztya Cjunak sikerült az ausztrálok közül.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32780
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel