„Viperát” meglepte a grúz

2014. 03. 19. 10:31
„Viperát” meglepte a grúz

Kovács Attila Kecskeméten is győztesen adta át a szorítót, ahol Georgi Ungiadzét győzte le.

Kovács „Vipera” Attila (32-4-0, 19 KO/TKO) vezette fel Erdei „Madár” Zsolt (34-1-0, 18 KO/TKO) búcsúmérkőzését Kecskeméten, hiszen közvetlen a legenda előtt lépett ringbe a Ferobox Event nagy sikerű ökölvívó gáláján. Győztesen adta át a szorítót, egyhangú pontozással bizonyult jobbnak a grúz Georgi Ungiadzénál.

„Jól éreztem magam a ringben, bár az egy picit megzavart, hogy a mérkőzés előtt pár perccel tudtam meg, hogy csak négy menetet bokszolhatok a csúszás miatt” – kezdte értékelését a győri ökölvívó.„De hát élő televíziós gálán ez megtörténhet. Amit ez ellen az ellenfél ellen meg lehetett tenni, azt megcsináltam, úgyhogy elégedett voltam magammal.”

Kovács egyhangú pontozással nyert, de elmondta, hogy valamivel könnyebb mérkőzésre számított. „Kicsit meglepett, mert bár láttam róla pár felvételt, azokhoz képest sokkal erősebb volt. Nem tudtam, hogy ennyire tapadni fog. Kellemetlen ellenfél volt. Nagyon jó, zárt fedezéke volt, amit nehezen tudtam lebontani. Ha sikerült volna jobban lehúzni, akkor egy pontos ütéssel idő előtt véget vethettem volna a meccsnek, de nem jött össze.”

A bokszoló egyébként nagyon élvezte a gálát, ami nem is csoda, hiszen rögtön a visszavonuló Erdei előtt léphetett a ringbe. „A gála hangulata remek volt, ami a teltház miatt nem is volt kérdés. Külön öröm volt számomra, hogy közvetlen Madár előtt bokszolhattam, bár egy kicsit feszélyezett is. Láttam utána a meccséből részleteket, miközben levezettem. Nagyon taktikusan bokszolt. Sokan sajnáljuk szerintem, hogy visszavonul. Pár győzelemmel még biztosan megörvendeztethette volna a közönséget, de el kell fogadnunk a döntését.”

a Felix Promotion sajtóközleménye, www.ferobox.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5671
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32776
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel