„Tomi Kid” és Szili István szombaton „küzdenek”

2011. 08. 10. 20:44
„Tomi Kid” és Szili István szombaton „küzdenek”

Kicsit félrevezető a cím, hiszen a két veretlen bunyós nincs egy súlycsoportban, ám szombaton egy bemutató mérkőzés erejéig mégis összecsap egymással „Tomi Kid” Kovács Tamás, és a „Spártai” Szili István.

FittBoxFittBox

Pénteken és szombaton – III. Fitt-Box Ostromnapi Gála néven - kétnapos rendezvény kerül lebonyolításra Kőszegen, a Brenner János Közösségi Ház udvarán. Az esemény fősodrata egy amatőr torna lesz, melyre négy országból (Ausztria, Németország, Szlovákia és Magyarország) érkeznek versenyzők, 16 klubból. Több korcsoportban, és közel két tucat súlycsoportban küzdenek az ökölvívók, az elődöntőket pénteken, a döntőket szombaton rendezik, de – a szokásoktól eltérően – bronzmérkőzéseket is tartanak.

A ringbe lépők között ott lesz a keszthelyi junior Eb (egyik) hőse, a helyi illetőségű Hámori Ádám is, aki válogatottbeli társával, Csutak Dániellel meccsel, de Sinkó Krisztián és Bársony Bernárd is megmutatja tudását.

Pénteken Szili István bemutató mérkőzést vív az ökölvívás iránti szenvedélyéről közismert rapperrel, Pityinger „Dopeman” Lászlóval. Szombaton Szili egy kellemetlenebb ellenféllel is megküzd, hiszen a korábbi WBF vb-címvédő, jelenlegi WBO Európa-bajnok „Tomi Kid” Kovács Tamással fog szorítóba lépni. A küzdelem ugyan bemutató jellegű, de a két ökölvívót ismerve senki se számítson barátságos pötyögésre. (Már csak azért sem, mivel úgy hírlik, tervben van egy köztes súlyban, 77 kg-ban megrendezendő 8-as torna, melyen mindkét veretlen klasszis elindulhat, úgyhogy pár hónapon belül könnyen igazi riválisok lehetnek.)

A rangos eredményre mindössze 500 forint a belépőjegy, melyre érdemes az egész családnak kilátogatnia, hiszen gyerekprogramok is várják a fiatalabb korosztályt.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elment a harcos
15875
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8492
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6852
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6475
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel