„Peru” megnyerte a debütáló meccsét

2013. 11. 16. 22:03
„Peru” megnyerte a debütáló meccsét

A Ferobox Event szentesi boxgáláján sikerrel debütált profi ökölvívóként Perutek János (1 győzelem – 0 vereség).

A boxsportban újságíróként, promóterként, matchmakerként, kommentátorként, szakkommentátorként, valamint ringszpíkerként is bizonyított 33 éves fiatalember egy régi álmát váltotta valóra, amikor szombat este hivatásos ökölvívóként lépett kötelek közé. „Peru” ellenfele a több nagy csatát megélt Szládek Attila (2 győzelem – 8 vereség) volt, akit Perutek János négy menetben, egyhangú pontozással győzött le.

Kíváncsian várjuk, hogy a cirkálósúlyú ökölvívó folytatja-e éppen hogy megkezdett pályafutását, vagy csak egyszeri alkalommal láthattuk versenyzőként ringben. Erről ugyanis Perutek János a mérkőzés előtt nem volt hajlandó nyilatkozni.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5644
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32729
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4265
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
90
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel