„Órákon belül” hivatalos az Erdei-Kostecki mérkőzés

2011. 04. 13. 12:55
„Órákon belül” hivatalos az Erdei-Kostecki mérkőzés

Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartott veretlen profi klasszisunk, Erdei „Madár” Zsolt, abból az apropóból, hogy megkezdték az „Arabella” ásványvíz hivatalos nagykereskedelmi forgalmazását a budapesti Rojik italkereskedésben.

Erdei Madár ZsoltZsolt Erdei ökölvívó

Szinte biztos, hogy június 4-én a lengyel David Kostecki ellen lép ringbe Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki sikere esetén legközelebb már vb-címért mérkőzhet. "Kilencvennyolc százalék, hogy lesz összecsapás júniusban, de a profi bokszban sok minden előfordulhat" - fogalmazott óvatosan a jövő hónapban 37. életévét betöltő veretlen bokszoló. Erdei hangsúlyozta, akkor tekinti majd biztosnak a meccset, ha aláírják a szerződést, ugyanakkor mostantól úgy készül, hogy június elején Atlantic Cityben mérkőzik.

"Április 16-a volt a következő meccsem eredeti dátuma, erre is készültem, de szerencsére június 4-re tolódott az időpont. Azért mondom, hogy szerencsére, mert áprilisra egy olyan riválissal tudtak volna összehozni, aki hasonló szintet képvisel, mint a novemberi, kenyai ellenfelem. Márpedig nekem komoly céljaim vannak, a ranglistán előre akarok lépni, ehhez pedig komolyabb rivális kell" - mondta Erdei, aki egyéves kihagyás után tavaly ősszel Samson Onyangót győzte le egyhangú pontozással. 

A korábban a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú és a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoki övét is birtokló magyar sportoló leendő ellenfeléről nem sok információval tudott szolgálni.

"Mióta megtudtam, hogy ki lehet a riválisom, megnéztem a legutóbbi meccséről egy felvételt az interneten. Az alapján nem sok extrát lehet elmondani róla, persze kemény ellenfél lesz, nem is szabad lebecsülnöm, de úgy érzem, meg tudom verni" - mondta a 37 eddigi meccséből 36-szor győztes lengyel öklözőről Erdei.

Az amatőrként is világbajnok magyar bokszoló kitűnő állapotban van, mint mondta, talán még sosem volt jobb kondiban, erősebb és szálkásabb mint a valaha, ráadásul már most megvan a versenysúlya, jelenleg ugyanis 79 kg. "Tíz százalék alatt van a zsírszintem, ami az orvosok szerint már egy kicsit alacsony is, persze az erőnléti trénerem mást mond, mindesetre maradjunk annyiban, hogy nagyon jó formában vagyok" - mondta magabiztosan minden idők legeredményesebb magyar profi ökölvívója.

A június 4-i mérkőzésig tartó programjáról Erdei egyelőre még nem sokat tudott mondani, rengeteg a bizonytalanság.

"Nem tudom mi lesz, de az biztos, hogy el kell kezdenünk a közös munkát Fritz Sdunekkel, így lehet, hogy én megyek majd Hamburgba, s ott készülünk két hetet, de lehet, hogy más lesz a menet. Most a menedzserem nyilván gőzerővel szervezi a programot, hogy minden rendben legyen" - beszélt a közeljövőről. 

A Kostecki elleni meccs mindesetre fontos állomása lesz Erdei pályafutásának, melyből saját "számításai szerint" még vélhetőleg egy-másfél év van még hátra.  "Amennyiben legyőzöm őt, három világszervezetnél is a ranglista élére kerülök, azaz a következő meccsem már vb-címért megy majd, s jöhet egy igazán nagy ellenfél" - mondta Erdei Zsolt. 

Erdei és a Suzuki volánja mögöttAz Arabella ásványvíz forgalomba hozásával kapcsolatban a bokszoló jelezte, amellett, hogy szép, és jól csengő a név, a választás azért is esett rá, mert "ő az egyetlen, akinek nem tud ellenállni". A magyarországi forrásból származó víz egyik legnagyobb előnyének Erdei a magas vastartalmát nevezte. Hozzátette, ráadásul nem csupán egészséges, de nyerni is lehet vele - méghozzá egy Suzuki Swift személygépkocsit -, ha valaki a 13 héten át zajló játék során visszaküldi a palack címkéjét. A bevételből Erdei az Arc az egészségért alapítványt is támogatja.

Fotók a facebook-on a sajtótájékoztatóról >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel