„King Kong” már az ajtót veri

2014. 09. 13. 21:40
„King Kong” már az ajtót veri

Klicsko, Csagajev, Stiverne mellett már Luis Ortiz is rendelkezik komoly szervezetnél nehézsúlyú vb-övvel.

Péntek hajnalban rendezték azt a profi boksz gálát, melynek egyik főmérkőzésén a WBA (Boksz Világszövetség) nehézsúlyú interim vb-öve talált gazdára.

A címért két veretlen bunyós, a kubai Luis „Az Igazi King Kong” Ortiz (22 győzelem – 0 vereség), valamint a nigériai Lateef „Az Erő” Kayode csapott össze. Utóbbi bő egy éve még cirkálósúlyban küzdött, ám nem csak emiatt volt Ortiz a találkozó toronymagas esélyese, mivel az amatőrként is szép sikereket elérő karibi öklöző igazi nehézsúlyúnak számít (193 cm magas, +105 kg), nagy ütőerejű (22/19 KO-TKO), s korábban is voltak már jegyzett ellenfelei.

Kayode (20-0-1) mindjárt a meccs elején, alig fél perccel a kezdő gongszót követően egy kemény jobbostól padlózott, azaz Ortiz elég hamar demonstrálta az erejét. A párharc még ebben a menetben befejeződött, nem sokkal a harmadik perc vége előtt: Ortiz sarokba szorította az afrikait, és keményen megsorozta. A veterán Robert Byrd mérkőzésvezető, talán kicsit korán, de nem teljesen indokolatlanul, beszüntette az egyenlőtlenné vált küzdelmet (TKO).
Luis OrtizLuis Ortiz
Ezzel a sikerrel a 35 éves Ortiz már a nehézsúly közvetlen élmezőnyének ajtaját veri, hiszen ne felejtsük, interim bajnokként hivatalos kihívója lett a „rendes” bajnok Ruszlan Csagajevnek. Persze hozzá kell tenni, hogy ugyanennél a szövetségnél Vlagyimir Klicsko a „szuperbajnok”, akinek időről-időre ki kell állnia a „rendes” (regular) bajnokkal is.

Az persze más kérdés, hogy a WBA-nak miért volt szüksége egy harmadik bajnokra is. Mert sportszakmai indokok aligha merültek fel.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel